DVTK Jegesmedvék: Először vették be Kassa várát

Történelmi sikert ért el a kassaiak (feketében) ellen a DVTK Jegesmedvék csapata
Történelmi sikert ért el a kassaiak (feketében) ellen a DVTK Jegesmedvék csapata - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Péntek este itthon diadalmaskodott a DVTK Jegesmedvék Tipsport-ligás hokicsapata.

A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata az év utolsó hazai összecsapását, a szlovák ligában, a listavezető kassaiak (akiket még soha nem vertek meg) ellen vívták, majdnem telt ház előtt. A szomszédos nagyvárosból mintegy százan érkeztek a jégcsarnokba, ahol már a kezdés előtt remek volt a hangulat. Némi meglepetést keltett, hogy Adorján kezdett a hazai kapuban, ugyanis mindenki Vay szerepeltetését várta.

Galanisz kezdte

A 2. percben Pance az ütőjét és a kesztyűjét hátrahagyva, kezeivel az arcát fogva korcsolyázott le a jégről. A ,,göngyöleg” a jégen maradt, de ez nem zavarta Galaniszt, aki balról a kapu elé korcsolyázott, majd közelről, fonákkal a bal felső sarokba emelt (1-0). Ez kicsit felpaprikázta a kassaiakat, akik rákapcsoltak, az egyenlítéstől azonban messze álltak. A 7. percben McDowell távolról, majd Magosi közelről ütött, korongjaikat a kapusok védték, aztán Kulmala már kikaparta magának a ,,gesztenyét”, de pár lépésről szintén csak Habal kesztyűjéig jutott.

Fotó: Ádám János ©

A 10. percben előbb Harrison, majd Loiseau ütőjében volt a második miskolci gól, lövéseiket azonban elkapkodták. A DVTK emberelőnyében Galanisz ziccerben a korong fölé ütött, Somogyi pedig a jobb kapuvasra bombázta a korongot. Sokkal gyorsabb és veszélyesebb volt a Jegesmacik gárdája, melynek összjátékát az olajozottság jellemezte, a HC csak a küzdésben jeleskedett. A semleges harmad minél előbbi átjátszása is taktikai utasítás lehetett, az viszont nem, hogy Harrison kiüljön, ebből pedig 28 másodperccel a vége előtt, a megjáratott korongot Spilár betette (1-1).

Kulmala kapásból

A második harmad elején 1 perc 33 másodpercig kettős emberelőnybe kerültek a piros-fehérek, Kulmala 6 méterről, kapásból nem is kegyelmezett (2-1). Aztán Brophey 2 plusz 2 perces ,,jutalma” tovább növelte a miskolciak esélyeit, ezt a kritikus időszakot viszont, ha nehezen is, de átvészelték a szlovákok. A 26. percben nem tudott felszabadítani a vendéglátó, a játékszer a ketrec mögé szorult, a szenvedés majd egy percig tartott. A DVTK dicséretére vált, hogy produkcióját színesebben adta elő, ötleteket és rögtönzéseket elsősorban Vaséktól láttunk. A Kassa a védelmi hibákban, vagy a lecsorgó korongokban, esetleg a kék vonalról leadott lövésekben bízhatott, és utóbbi be is következett.

Fotó: Ádám János ©

A 33. percben M. Dudás balról, egészen messziről bombázott, Hricina Adorján előtt ólálkodott, így a portás már csak azt eszmélte, hogy a korong a keresztvas alá vágódott (2-2). A 36. percben kis bajt csináltak maguknak a hazai védők, akiket ütőfelszedéssel akadályoztak, ezért Adorján előtt ide-oda gurult a korong, többen is csaknem lövőhelyzetet csikartak ki maguknak. A harmad végén jött az újabb kettős diósgyőri emberelőny és az újabb vezetés: a 39. percben Magosi bal oldali, átadásnak szánt lövését Habal bevédte (3-2), a megmaradt öt a négy elleni szituációt pedig Somogyi úgy váltotta be, hogy beletette az ütőjét Loiseau célzásába (4-2).

Emberhátrányból

A záró felvonásban az eredménykényszer hatása alatt lévő listavezető a 44. percben megkaphatta volna a kegyelemdöfést, Loiseau és Harrison vágtájánál, egy védővel szemben azonban az előbbi kissé önző volt, átadás helyett maga vállalkozott, vesztére. A túloldalon a büntetés nem maradt el: Netik balról tüzelt és a játékszer Adorján mellett bement (4-3), ezzel nyomban eljött a szorongás ideje. T. Slovák kiállítása nem zavarta meg a Macikat: Galanisz elszökött és a 48. percben Habalt becsapva pontot tett a meccs végére (5-3). A hajrá a kassai erőlködésről és a miskolci higgadt, óra elleni játékáról szólt. Már csak 31.7 másodperc volt hátra, amikor Galambos szépített (5-4), jött az időkérés, a kapuslehozatal, majd az ünneplés. A miskolci hokisport történetében már az is eljött, hogy a nagy múltú szlovákoknak kellett gratulálniuk a tanítványoknak.

A DVTK csapatára még egy meccs vár az idén, vasárnap 17 órától a HKM Zvolen vendégeként lépnek jégre.

Kolodzey Tamás


Jégkorong: jegyzőkönyv

DVTK Jegesmedvék – HC Kosice 5-4 (1-1, 3-1, 1-2)

Miskolc, 1990 néző. V.: Orolin, Snásel – Bogdan, Jobbágy (szlovákok).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Crawford, Kiss D., Pance, Vas (1), Kulmala 1 – Szirányi (1), T. Slovák, Harrison, Loiseau (1), Magosi 1 – Gőz, Milam (2), Miskolczi, Galanisz 2, Somogyi 1 (1) – Láda B., Ritó, Hajós, Vojtkó – Vay (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon.

HC Kosice: Habal – McDowell, M. Dudás (3), L. Nagy, Brophey (1), Kafka – Pretnar, Pulli (1), Netik 1 (1), Suja (1), Hascák – Cizek, Cibák, Spilár 1, Vrábel, Lusnák – Klima, Michalcin, Zitny, Galambos 1, Hricina 1 – Skorvánek (kapus). Vezetőedző: Roman Simicek.

Kiállítások: 4 perc, ill. 14 perc.

Strenk Hunor, másodedző (Glen Hanlon nem jelent meg a sajtótájékoztatón): – Fontos állomás ez a mérkőzés az életünkben, hiszen először győztük le a Kassát, és ez nagy dolog. Jól kezdtünk, majd nagyon jól működött az emberelőnyös játékunk, hiszen ebből három gólt is szereztünk. Örülünk, és dolgozunk tovább.

Roman Simicek: – Fegyelmezetlenek voltunk, így pedig nem lehet mérkőzést nyerni. Nagyon sok kiállítást kaptunk, kétszer is 5 a 3 ellen kellett küzdenünk, és ez okozta a vereségünket.