Helyi közélet

2014.09.16. 16:36

Az összefogás Miskolcon

Miskolc - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szabadidős pénzügyőre is részt vett a Készenléti Rendőrség mellett egy Miskolcon balesetet okozó, majd a helyszínt elhagyó férfi elfogásában.

Miskolc - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szabadidős pénzügyőre is részt vett a Készenléti Rendőrség mellett egy Miskolcon balesetet okozó, majd a helyszínt elhagyó férfi elfogásában.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. szeptember 12-én 16 óra 26 perckor érkezett lakossági bejelentés egy Miskolc, Újgyőri főtéren történt koccanásos, anyagi káros ütközésről. A közúti közlekedési balesetben részes Peugeot típusú gépjármű sofőrje elmondta hívása során, hogy a balesetet okozó Hyundai-t kormányzó középkorú férfi a helyszínt elhagyta és ismeretlen helyre távozott.

A baleset helyszínének közelében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szabadidős miskolci pénzügyőre egy bizonytalan úttartással közlekedő gépjárműre lett figyelmes, majd a gyalogosan is imbolyogva közlekedő sofőrt Miskolcon, a Kabók Lajos után megállította és feltartóztatta, miközben értesítette a rendőrséget.

A Miskolci Rendőrkapitányság állományában szolgálatot teljesítő járőrökön kívül a balesetet okozó férfi vér- és vizeletvételre történő előállításában a Készenléti Rendőrség Bevetési Osztályának munkatársai is részt vettek. R. Géza 51 éves budapesti lakossal szemben a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában