DVTK Jegesmedvék: A korongbecsüléstől a helyzetekig

A Magyar Kupa 1. fordulójában Miskolcon az Újpestet (fehérben) győzték le a Macik
A Magyar Kupa 1. fordulójában Miskolcon az Újpestet (fehérben) győzték le a Macik - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Szerda este hazai pályán Magyar Kupa-mérkőzést játszanak a DVTK Jegesmedvék hokisai.

A Macik vendége a miskolci jégcsarnokban 18 óra 30 perctől a Dunaújvárosi Acélbikák csapata lesz.

Jó meccset vár

– A dunaújvárosiak a második legtöbb gólt szerezték a Mol Ligában, ezért kemény, változatos és jó mérkőzésre számítok – mondta Douglas Bradley, a piros-fehérek vezetőedzője. – Ami pedig a taktikát illeti: a védekező harmadban egymást kell segíteniük a fiúknak, akiktől azt is kérem, hogy a semleges harmadban becsüljék meg a korongot.

Persze nagy kérdés, hogy miként kezeli ezt az összecsapást a Duna-parti együttes, ugyanis az 1. fordulóban lejátszott, eddigi egyetlen idegenbeli meccsükre, Debrecenbe meglehetősen tartalékos összeállításban utaztak el, és simán ki is kaptak, 7-0-ra.

De a Debrecen vendégeként a DVTK-nak is vannak kellemetlen emlékei, a piros-fehérek szakvezetőjét szembesítettük legutóbbi Mol ligás meccsükkel, azzal, hogy 2-0-ra kikaptak a cívisvárosban, hogy képtelenek voltak bevenni a hazaiak ketrecét, amire a tréner így felelt:

– Ez a bizonyos nullás találkozó természetesen valamennyiünket rosszul érintett. A hokiban ritkaságszámba megy, ha az egyik alakulat nem talál a kapuba, s most minket ért ez a „szégyen”. Az viszont megnyugtató volt, hogy számos esélyünk nyílt a gólszerzésre, de kidolgozott helyzeteinket nem sikerült kihasználnunk. Vagyis nem kell törni a fejünket azon, hogy miért nem jutottunk el a ziccerekig, mert ilyenről szó sem volt. Folyamatosan arra törekszünk, hogy minél több találatot szerezzünk, és rohamainknak – néhány ritka kivételtől eltekintve – rendre van is eredménye.

Nevelőklubjuk ellen

A DVTK Jegesmedvék válogatott játékosa, Magosi Bálint a múlt héten a budapesti Hokihéten vett részt, tagja volt a felkészülési tornán a második helyen végzett nemzeti csapatunknak.

– A Koreai Köztársaság elleni döntő hajrájában kapuvasat lőttem, egyébként jól ment nekem a játék – jegyezte meg a támadó. – Mivel maximalista vagyok, igyekeztem száz százalékot nyújtani, s így tettek társaim is. A tornát élveztem, jó volt egy kicsit Miskolcról kiszakadni, a válogatottban új impulzusok értek, és az ittenitől más rendszerben kellett bizonyítanom.

A csatár a kupameccsről is véleményt formált, kijelentette, hogy minimalizálniuk kell hibáik számát, továbbá arra összpontosítanak, hogy helyzeteiket minél előbb gólra, gólokra váltsák.

– Nekem a nevelőegyesületem a Dunaújváros, ezért számomra kiemelt összecsapás következik – mondta Magosi Bálint, aki ezek után azt is hozzátette: – Ezért nem kétséges, apait-anyait beleadok majd.

Magosi meccsei

A magyar felnőttválogatott múlt heti EIHC tornáján a DVTK Jegesmedvék együttesét egyedül Magosi Bálint képviselte. A miskolci hokis mind a három meccsen játéklehetőséget kapott, jégen volt a lengyelek ellen 2-1-re megnyert meccsen, a dánok elleni 3-1-es győzelemmel végződött meccsen, amelyen két gólpasszt is adott, valamint a Koreai köztársaság ellen 3-2-re elvesztett találkozón is.

– Kolodzey Tamás –








hirdet�s