DVTK Jegesmedvék: A jó érzés és a tapasztalat

Javítanának Somogyiék (jobbra) a hazai ligameccsen
Javítanának Somogyiék (jobbra) a hazai ligameccsen - © Fotó: ÉM
Miskolc – Nyolc vereség után győzelemre készül a DVTK Jegesmedvék Tipsport Ligában szereplő hokicsapata.

A jégcsarnokban pénteken 18 óra 30 perckor kezdődő meccsen a piros-fehérek a HC 07 Detva gárdáját látják vendégül. A Macik nincsenek jó passzban, de az alsóház mezőnye is szoros, egy-két sikerrel átrendeződhet a táblázat, az alapszakaszból hátralevő negyven találkozó pedig még iszonyatosan sok.

Más „kávéház”

– Folyamatosan beszélgetünk a helyzetünkről – mondta Egri István, a DVTK Jegesmedvék csapatát működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosának képviselője. – Pánikhangulatról szó sincs, ugyan miért lenne? Ha valaki, akkor én tudtam a legjobban, hogy milyen „kávéházba” megyünk, tökéletesen tisz­tában voltam azzal, hogy utunk minden lesz, csak sima nem. Attól még nagyon messze vagyunk, amit el akarunk érni. A sportkormányzat és a magyar szövetség azért adta a támogatását ehhez a projekthez, hogy felzárkózzunk északi szomszédainkhoz. A szlovákok jóval előrébb vannak a világranglistán, sta­bilan A-csoportosok, azaz az elit tagjai. Nagyon magas a hokikultúrájuk, igen fejlett az utánpótlás-nevelésük, hogy a létező legjobb infra­struktúrájukról már ne is beszéljek. Az ottani hoki nem csak a Tipsport Ligából áll, játé­kosaik közül rengetegen játszanak külföldön, NHL-sztárral is rendelkeznek, vagyis a létező legmagasabb szintű topligában korongoznak. Számunkra nagyon jó érzés, hogy köztük lehetünk, és egy lelátói incidenstől eltekintve kiválóak a tapasztalataink, szereplésünk gondmentes.

Nehezen emésztik

A klubvezető ezután arról beszélt, hogy az eredményhiány természetesen visszaveti a társaságot, a vereségek mentálisan rombolnak, de a pillanatnyi helyzetet – amelyen egyik napról a másikra nem lehet változtatni – tudomásul kell venni.

– Játékosaink az elmúlt években többnyire csak nyertek, ezért most nyilván nehezen veszik tudomásul a vereségeket – folytatta Egri István. – Nagyon sok a tennivalónk, és már rendelkezünk kellő tapasztalattal, világklasszis vezetőedzőnk, Glen Hanlon pedig jól látja, hogy honnan indultunk és hová kell eljutnunk. Rá most tényleg kulcsfeladat hárul. Az utánpótlás-nevelésünket is nagyban segíti a szlovák minta, ennek alapján mondom: még több fiatalt kell bevonnunk a rendszerbe és a maga területén mindenkinek többször annyit kell dolgoznia, mint eddig. Ami pedig a hét végi mérkőzéseinket illeti: vannak olyan ellenfeleink, amelyekhez jelenleg közelebb vagyunk, mint az éllovasokhoz. Ilyen a Gyetva és a Liptószentmiklós, nagyon remélem, hogy a Kassán és a Zólyomban mutatott, felszálló ágba került csapatjátékunkat folytatjuk – hiszen mindkét találkozón közel álltunk a győzelemhez – és közönségünk támogatásával jó eredményeket érünk el.

Kolodzey Tamás


Így látta a kapus

Kassán és Zólyomban is Duschek Dávid védte a Jegesmacik kapuját és mindkétszer csapata egyik legjobbja volt.

– A két idegenbeli összecsapáson nagyon jó csapatmunkával tudtuk felvenni a harcot a liga éllovasaival. Meccsenként negyven lövést adtak le a kapunkra. Egyáltalán nem faradtam el, mert ilyen erős megterhelésre készülünk, profi munkát végzünk jégen és szárazon is. A hétvégi összecsapásokon egyértelműen győzelmet várok, azaz két diadalt. Mert ha úgy játszunk, mint a HC Kosice és a HKM Zvolen ellen, akkor nem érhet minket kellemetlen meglepetés, megtörhetjük a vereségszériánkat. Szóval a megkezdett úton kell tovább mennünk, és akkor sikerrel a lábunkban hagyjuk majd el a pályát.


A Tipsport Liga állása

1. Zvolen 16 11 2 2 1 68-31 39
2. Kosice 16 12 – 1 3 57-29 37
3. Nové Zámky 16 10 1 1 4 44-31 33
4. Poprad 16 9 2 – 5 45-32 31
5. Banská Bystrica 16 8 1 3 4 44-41 29
6. Trencin 16 8 2 – 6 44-33 28
7. Nitra 16 7 2 1 6 51-42 26
8. Detva 17 6 1 1 9 41-54 21
9. Liptovsky Mikulás 17 5 2 1 9 43-48 20
10. MAC Újbuda 16 4 1 3 8 39-49 17
11. Zilina 16 4 2 – 10 46-64 16
12. DVTK Jegesmedvék 16 4 – 3 9 38-59 15
13. Szlovákia U20 14 – – – 14 21-68 0



Vas (balról) jól játszott
Miskolc - Tizenhatodik meccsét vendégként játszotta kedden este a DVTK. A találkozó elején beszorultak a Macik, akik hosszú ideig nem tudtak kijönni a saját harmadukból. Záporoztak a hazai lövések, ezeket azonban Duschek sorra mentette. Jó ritmusú volt a meccs, zömmel zólyomi próbálkozásokkal. A ...

Crawfordék a hajrában kaptak három gólt
Miskolc - Vasárnap este Kassán szerepelt és kapott ki a diósgyőriek Tipsport ligás hokicsapata. A szlovák jégkorong ligában a 14. forduló a kelet-szlovákiai nagyvárosba szólította a DVTK Jegesmedvéket és szurkolóikat, ugyanis a piros-fehéreket sokan elkísérték a Steel Arénába, a HC Kosice elleni ...

Egymás után hatodszor is kikaptak a Macik
Miskolc - Alsóházi „rangadót” játszottak csütörtök este a szlovákiai Tipsport Ligában. A piros-fehérek jó előjelekkel látogattak Zsolnára, hiszen néhány hete itthon 6-2-re verték ellenfelüket. Kiállítások A 3. percben Crawford bottal akasztásért kétperces kiállítást kapott és ebből máris vezeté...

Az incidens egy pillanata
Miskolc - A DVTK Jegesmedvéknek október 17-ig van módjuk a rájuk kirótt súlyos büntetés megfellebbezésére. Az előzmények: a Szlovák Jégkorong Szövetség fegyelmi bizottsága megvizsgálta a szeptember 21-én Miskolcon játszott DVTK Jegesmedvék – HKM Zloven Tipsport Ligamérkőzés közben a lelátón törté...