DVTK Jegesmedvék: A Bikához is győzni mennek

Az Újpest (fehérben) után az Acélbikák következnek
Az Újpest (fehérben) után az Acélbikák következnek - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Az idei esztendő utolsó előtti meccsét csütörtök este játssza a DVTK Jegesmedvék hokicsapata.

Az Erste Liga keretében csütörtökön 18 órakor kezdik a Dunaújvárosi Acélbikák – DVTK Jegesmedvék találkozót. A piros-fehérek jó előjelekkel utaznak a „kohászvárosba”, hiszen karácsony másodnapján hazai környezetben megverték azt az Újpesti TE gárdáját, amely az idei sorozaton már nagyon sok borsot tört az orruk alá.

„Kimaradtak”

Egri István klubelnöktől először azt kérdeztük, hogy miért kell tíz nap alatt öt meccset játszaniuk, mire ezt a választ kaptuk:

– Valóban sokszor vagyunk jégen ezekben a napokban. Küzdöttünk december 22-én, 26-án, most december 28. és 30. következik, majd a sort a január 2-i fellépésünk zárja. A sűrítés oka: a Kontinentális Kupa miatt „kimaradtunk” és az alapszakaszt be kell fejeznünk január 14-ig.

A lila-fehérek ellen a miskolci jégcsarnok közel állt a telt házhoz, erről az örvendetes tényről így vélekedett a sportág helyi első embere:

– Ennek sportszakmai oka van, vagyis nem az otthoni túl sok bejgliben és az „elszökésben” kell keresni a dolog nyitját. A miskolci szurkoló tökéletesen tudja, hogy melyek a jó meccsek. A nézők szeretik a szoros derbiket, nem rajonganak az előre lefutott összecsapásokért. Amerikában, vagy Angliában hozzátartozik az ünnephez a sportlátványosság, a magas színvonalú élmény és engedjék meg nekem a sportág kedvelői, hogy hangsúlyozzam: a saját magunk teljesítménye is hozzájárult a nézőcsúcshoz, az 1455 eladott jegyhez.

Mint a fehér holló

A sportvezetőtől megkérdeztük, hogy emlékszik-e olyan esetre, amikor a 39. perc 59. másodpercében elengedett lövésből gól született és mire a korong a hálóba vágódott, 40.00-át mutatott az óra.

– Amióta én a hokival foglalkozom, ilyen még nem történt – felelte Egri István. – Abban a pillanatban persze nem örültem, miért is tettem volna, utólag azonban már nem bánom, hogy így alakult. Ugyanis a fiúk olyan harmadik szakaszt produkáltak, amelyre büszkék lehetnek és büszke lehetek rájuk én is, mint az „elöljárójuk”. Ez a csapat nagyon erős, tagjai azonban – és itt vezetőedzőnket, Mikael Tisellt kell idéznem – nem gépek. A játékosok iszonyúan sok meccset játszanak, uram bocsá’, lehet, hogy fáradtak is, munkájuk során vétenek hibákat, aztán a szerencse sem áll mindig mellettük, de amikor kell, rendre megmutatják, hogy ők a legjobbak a ligában. Az Újpestet meg akarták verni, meg is verték, tették mindezt annak ellenére, hogy diadaluknak, vagy balsikerüknek az alapszakasz szempontjából nincs nagy jelentősége, hiszen 18 ponttal vezetünk és már csak hét fellépésünk van hátra. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ugyanez a szellem hatja át majd játékukat Dunaújvárosban is, ahová szintén győzni mennek. Ezt a társaságot a százszázalékos erőbedobás jellemzi, nekem személyesen pedig külön örömet okoz, hogy minden mutatónk remekül alakul. Szellemes korongot mutatunk be, játékunk lüktet, nagyszerűen bírjuk a tempót, mert kiválóak a fizikai alapjaink. Szóval, ha úgy folytatjuk 2018-ban, ahogyan 2017-ben abbahagyjuk, sokszor lesz még telt ház a jégcsarnokunkban.

Játékos szavak

Hajós Roland, a DVTK Jegesmedvék csatára: – Amikor az Újpest ellen 1-3-mal mentünk be a második harmad után, azt mondtuk egymás között, hogy ez a mutatott játék alapján nem reális. Leszögeztük, hogy rá kell tennünk egy lapáttal és két jó lövés elegendő ahhoz, hogy egyenlítsünk. Nos, gondolatolvasók voltunk, mert hamar jött a második és a harmadik gólunk, majd a győztes találatot is bevittük. A végén nagyon szépen megköszöntük az ünneplést és az ajándékokat, amelyek nagyon jól estek csapatunk tagjainak. Csütörtöki ellenfelünk, a Dunaújváros jó formában korongozik, a Bikák számára még a második hely is elérhető, ezért biztosan nagyon ránk jönnek majd. Nekünk már csak 4 pontra van szükségünk az alapszakasz megnyeréséhez, ennek jegyében 3 ponttal kalkulálunk ezen az összecsapáson. Ugyanis az a célunk, hogy az első felvonást még 2017-ben hozzuk.

– ÉM-KT –


A jégkorong Erste Liga állása:

1. DVTK Jegesmedvék 25 21 1 2 1 97-38 67 pont
2. MAC Budapest 25 16  1 8 98-64 49
3. Dunaújvárosi Acélbikák 25 15 10 82-68 45
4. SC Csíkszereda 26 12 2 1 11 89-82 41
5. UTE 25 11 4  10 76-70 41
6. Ferencvárosi Torna Club 25 10 2 2 11 84-82 36
7. ASC Corona Brasov 26 8 1 4 13 65-76 30
8. Fehérvári Titánok 25 7 2 2 14 74-99 27
9. EV Vienna Capitals 26 1 1 1 23 41-127 6









hirdet�s