Segítség

2020.01.14. 20:00

Idős ember, nehéz helyzetben

Az idős férfi nagyon fél, hogy végül hajléktalanná válik. Talán van megoldás.

Hegyi Erika

Batyi János

Fotó: Hegyi Erika

A 69 éves Batyi János az elmúlt héten kereste fel szerkesztőségünket, hogy nehéz helyzetéről meséljen. Elöljáróban nagy bánatát osztotta meg lapunkkal.

Tavaly a felesége, Irénke elutazott Kanadába, mert két fiuk ott lakik.

Az asszony azonban beteg lett, több hónapig feküdt a távoli országban, végül májusban elhunyt.

Hamvai még mindig Kanadában vannak, János fiai márciusban jönnek csak haza, ők hozzák majd az urnát Magyarországra.

János nehezen viseli, hogy a hamvakat még nem tudta nyugalomba helyezni, és feleségétől sem tudott végső búcsút venni.

Irénkével 47 évig éltek házasságban.

Nehéz mindennapok

Az idős férfinak egyéb gondok is nyomják a vállát. Kevéske nyugdíjból él, mindössze 42 ezer forintból. Azért ilyen csekély az összeg, mert évekkel ezelőtt, még a feleségével kölcsönt vettek fel a házuk felújítására. Akkor két nyugdíjból minden további nélkül ki tudták fizetni a törlesztőket. Egyből azonban szinte lehetetlen. Jánosnak napi megélhetési gondjai vannak, most éppen tüzelőt kellene vásárolnia, mert fogytán van a fája, de nem tud miből.

Mindezek mellett a férfi súlyos szívbeteg. Szívritmuszavara volt, ezért megműtötték. Fiai messze élnek, és ugyan dolgoznak Kanadában, de csak annyit keresnek, hogy a saját családjukat el tudják tartani.

Eladná a házát

János, miközben sűrűn törölgette a könnyeit, elmesélte azt is, hogy a házára felvett törlesztőket sem tudta teljes egészében fizetni, így az évek alatt gyűlt és gyűlt az adósság. Most már több millió forintot követel tőle a végrehajtó. János fél, hogy elveszíti a házát, és hajléktalanná válik. Egy megoldást tud csak a bajára. A házát eladná, jóval áron alul azért cserébe, hogy élete végéig benne lakhasson. Azután pedig a vásárlóé lenne az ingatlan. Mint mondta, a háza kétszintes, összkomfortos, jó állapotú, Hernádszentandrás jó helyén található. A vételárból kifizetné az adósságát, így nem maradna fedél nélkül. Sírva mondta el, hogy hajléktalan semmiképpen nem szeretne lenni. Kéri, aki segíteni tud neki valamiben, vagy megvenné a házát, keresse a következő telefonszámon: 30/907-54-00.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában