Vicente Arze és Ivan Rados is Törökországban edzőtáborozik hétfőtől - © Fotó: Bujdos Tibor
A DVTK NB I-es labdarúgócsapata a jövő hét elején edzőtáborba utazik Törökországba. A miskolci küldöttség gépe hétfőn 15.10-kor száll fel Bécsből, a célállomás pedig Antalya lesz (majd Belek). Visszafelé ugyanezen az útvonalon jönnek majd a diósgyőriek; indulás február 17-én, 12.20-kor, Antalyából.
Törökországba 25 játékossal mennek a piros-fehérek, illetve 11 fős szakmai stáb is a delegáció tagja lesz – úgy tudjuk, a pontos listát szombaton teszi közzé a klub. Mintahogy ekkor derülthet ki az is, hogy pontosan mely csapatokkal meccselhetnek a piros-fehérek. A tervek szerint a Diósgyőr hat felkészülési találkozót vív majd, jórészt helyben lévő elsőosztályú gárdák ellen.
ÉM