DVTK hárman estek ki 2-2 hónapra

DVTK hárman estek ki 2-2 hónapra
Szombaton újabb előkészületi mérkőzést játszik a Diósgyőri VTK együttese. Az ellenfél az MFK Kosice lesz.

Azonban a korábbi tervekkel ellentétben nem hazai környezetben, hanem az ellenfél otthonában. Ugyanis a szlovák első osztályban szereplő MFK Kosice a hét elején azt kérte, hogy fordított párosításban mérkőzzön meg egymással a két csapat, mivel a kassai együttes július 26-án hazai környezetben kezdi a szezont, a Diósgyőr pedig idegenben, így mindkét csapatnak előnyösebb lenne a módosított felállás. A DVTK-nál rábólintottak a kérésre, azzal, hogy a bajnokihoz hasonlóan időpontban és villanyfény mellett rendezzék meg az összecsapást, így a találkozó 20 órakor kezdődik a kassai Lokomotiv stadionban.

Lehetőség

A DVTK-nál – a tervek szerint – ezen a mérkőzésen mindhárom próbajátékos lehetőséget kap, a román középpályás Sáfár Tony, aki az előző szezonban az NB III-as Berettyóújfalu együttesében szerepelt, és persze a két csatár, a francia – legutóbb egy harmadik ligás francia együttesben futballozott – Jimmy Jones Tchana, és az ex-váci Szabó Viktor. Hogy közülük ki lehet a piros-fehérek játékosa, arról Dlusztus Imre, a diósgyőri klub ügyvezetője azt mondta, hogy Tchana meggyőző teljesítményt nyújtott az eddigi edzőmeccseken, és igen nagy esély van arra, hogy DVTK játékosa lesz, a másik két fiú sorsáról még nem született döntés.

Deák István

Született viszont arról, hogy ki legyen az NB III-ban szereplő diósgyőri csapat, a DVTK-Holcim edzője. A csapatot már a mai, sárospataki tornán is a 69 éves Deák István irányítja, aki korábban játékosa is edzője is volt a DVTK felnőtt együttesének – tájékoztatta lapunkat Dlusztus Imre, akit a keretszűkítésről is megkérdeztük.

– Egyenlőre nincs napirenden a kérdés, mert magától is fogy a keret – mondta az ügyvezető, majd így folytatta: – Sajnos, három fiatal játékosunkat is műteni kell: Kreizler Károlyt és Vida Gergelyt csontkinövés akadályozta az elmúlt hetekben abban, hogy teljes értékű munkát tudjanak végezni, míg Bokros Tibornak a térdhajlítójában találtak egy cisztát. Ez egyben azt is jelenti, hogy a műtéttel összefüggésben a három játékos 2-2 hónapra kiesett.

A veszteség oldal mellett az érkezőn is található egy játékos, a 18 éves középpályás, Gahwabi Nebil, akit az NB III-as Tisza Volán Szegedtől igazolt a DVTK, az engedélyezett szabadságának letelte után csatlakozott a piros-fehérek keretéhez.








hirdet�s