DVTK-Fux: Januárra állt össze a csapat

A Diósgyőri VTK-Fux női röplabdacsapata
A Diósgyőri VTK-Fux női röplabdacsapata
Miskolc – Csütörtöktől az NB I Liga kvalifikációs szakaszában küzd a DVTK-Fux.

Véget ért a női röplabda NB I Liga alapszakasza, a mezőny 8 együttese túl van 21 fordulón, melynek során minden együttes háromszor mérkőzött meg egymással. Mostantól a mezőny kettéválik, az első négy helyen végzett gárdák (Kaposvár, MTK, Balatonfüred, Budaörs) az Extraliga kvalifikáló körében folytatják a szereplésüket, kiegészülve az Extraliga alapszakaszának utolsó két helyén végzett csapattal (Jászberény, Szombathely), és minden alakulat játszik oda-vissza a másik ellen egy-egy meccset. A 10 forduló után derül ki, hogy melyik négy együttes kezdheti a következő évadot az Extraligában, ugyanis az élvonal létszámát a jelenlegi hatcsapatosról, nyolcasra bővítik. Azok az gárdák, akik az Extraliga kvalifikáló körében az utolsó két helyen végeznek, ősztől az NB I Ligában szereplenek.

Ha az első fordulótól így tudtunk volna játszani, ahogy mostanában, akkor előrébb tarthatnánk.” Toma Sándor

Ott, ahol a jelenlegi NB I Liga alsóházának négy csapata (Gödöllő, Diósgyőr, Palota, TFSE) közül három biztosan induló lesz. Ugyanis ezek a gárdák az NB I Liga kvalifikáló körében játszanak egymás ellen oda-vissza egy-egy meccset hat forduló keretében (az alapszakaszban egymás ellen eddig lejátszott meccsek pontjait magukkal viszik a csapatok), és ennek lezárultával az első három NB I Liga indulónak vallhatja magát, az utolsónak pedig osztályozót kell játszania a három NB II-es bajnok osztályozó tornájának harmadik helyezettje ellen. Mivel az NB I Liga jövő évi mezőnye (is) nyolccsapatos lesz, a két NB II-es feljutó mellett a mostani NB I Liga utolsó helyezettjének és a legrosszabb NB II-es bajnoknak az osztályozója ,,adja” majd a mezőny nyolcadik együttesét.

5. és 6.

Az NB I Ligában szereplő Diósgyőri VTK-Fux tehát a bennmaradásért küzd, de e tekintetben jó helyzetben van, hiszen ha az alapszakaszból hozott pontokhoz két győzelmet hozzátesz, akkor biztos bennmaradónak számít.

– Az alapszakaszban a Palota ellen 3, a TF ellen 2, a Gödöllő ellen 1 meccset hoztunk, vagyis a 9-ből hat összecsapást megnyertünk, és az alapján is mondom: az évad végi játékban, ami a jövő héten csütörtökön kezdődik, elérhetjük a célunkat – mondta Toma Sándor, a DVTK-Fux vezetőedzője, aki arra a kérdésre, hogy mennyire volt elégedett csapatának az alapszakaszban nyújtott teljesítményével, így felelt: – Előzetesen azt mondtam, hogy ha az 5. helyen zárnánk, akkor elégedett lennék. Akkor még nem tudtam, hogy Szabó Barbira nem számíthatunk, hogy anyai örömök elé néz. Feladónknak azóta már meg is született a gyereke, de kiesésével ezen a poszton voltak gondjaink, és nagyrészt ezért lettünk csak hatodikok. Ezen túlmenően a rutin is hiányzott, feljutó csapatként fokozatosan kellett belerázódni, illetve a fizikai állapotot fejleszteni. Január közepére jutottunk el oda, hogy összeállt a csapat, és az utóbbi időben már az első négyben lévő gárdák ellen is kemény meccsekre voltunk képesek. A Budaörs és a Gödöllő legyőzésével igazoltuk, hogy komolyan kell minket venni.

Arra a felvetésünkre, hogy ezek szerint kár, hogy nem most kezdődik a bajnokság, így válaszolt Toma Sándor:

– Bizonyos szempontból kár, mert ha az első fordulótól így tudtunk volna játszani, ahogy mostanában, akkor előrébb tarthatnánk. De az elmúlt időszak arra jó volt, hogy kiderüljön: ki az, aki megüti az NB I-es szintet, és ki az, akinek még fejlődnie kell és hogy melyek azok a posztok, ahol erősítésre van szükség. Az évadból hátralévő hat meccsen még van tennivaló. Nem tudom, hogy le tudjuk-e dolgozni a Gödöllővel szembeni hátrányunkat, ehhez az is kellene, hogy ők gyengébben teljesítsenek. Mindenesetre azon leszünk, hogy az évad hajrájában kihozzuk magunkból a maximumot.

ÉM-BCS


Női NB I liga alapszakasz végeredmény

1. MCM-Diamant Kaposvár 21 17 3 1 – – – 63:5 62
2. MTK Budapest 21 11 3 3 1 2 1 55:21 49
3. SZB Balatonfüred RA 21 5 5 3 2 4 2 47:35 38
4. Budaörsi DSE 21 5 6 – 2 1 7 38:36 35
5. Penta Gödöllői RC 21 6 4 1 1 4 5 39:36 33
6. Diósgyőri VTK-Fux 21 1 4 2 – 5 9 26:50 19
7. Palota SC 21 – 2 1 2 7 9 20:58 10
8. TFSE 21 – 1 – 3 5 12 14:61 6


A Diósgyőri VTK-Fux rájátszásának programja

Március 14. (csütörtök) 16.00: Diósgyőri VTK-Fux – Palota SC
Március 17. (vasárnap) 16.00: Penta Gödöllői RC – Diósgyőri VTK-Fux
Március 23. (szombat) 19.30: Diósgyőri VTK-Fux – TFSE
Március 31. (vasárnap) 18.00: Palota SC – Diósgyőri VTK-Fux
Április 7. (vasárnap) 19.30: Diósgyőri VTK-Fux – Penta Gödöllői RC
Április 13. (szombat) 18.00: TFSE – Diósgyőri VTK-Fux


A kvalifikáció előtt

A női röplabda NB I Liga kvalifikáció állása:

1. MCM-Diamant Kaposvár 23 pont,
2. Diósgyőri VTK-Fux 17 pont,
3. Palota SC 9 pont,
4. TFSE 5 pont.




Sporthírek