DVTK: erősnek maradni

DVTK: erősnek maradni
Siófokon (meglepetésre?) három góllal (1-4) kikapott a diósgyőri labdarúgócsapat.

„Minden vereség rosszul jön egy csapat számára, de okulnunk kell a hibákból és túl kell tennünk magunkat rajta” – mondta hétfőn déltájban Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzője, aki délután „tárgyalja ki” a csapattal a Siófokon történteket. – A hazaiak első góljáig szerintem nem játszottunk rosszul, semmilyen jel nem utalt arra, hogy ennek a találkozónak ez lesz a vége. A találatokat is rendkívül rossz ütemben kaptuk, az első félidő hosszabbításában, illetve közvetlenül a második játékrész kezdete után. Innentől kezdve, 0-2-nél rohantunk az eredmény után, amely két dolgot hozhatott: vagy sikerül szépítenünk, s akkor meg lehet az egyenlítés is, vagy a nyitottság révén az ellenfél szerez még gólokat. Sajnos, utóbbi jött be…

Lássa a hibákat

Az Észak-Magyarország osztályzataiban sem dicsérte a gárda teljesítményét, különösen a védekezés miatt. Megjegyeztük azt is, hogy az egyik gólnál Bokros különösen nagyot hibázott.

– Nálam nem három vagy négy ember a védelem, nem pusztán rajtuk múlik az itt nyújtott teljesítmény, hanem az egész csapaton – tette hozzá Sisa Tibor. – Én még ezen a mérkőzésen is láttam olyan produkciót, ami számomra megfelelt, és persze olyat is, ami a korábbiakhoz képest kevésbé volt jó. Most jöttem, ez az öt meccs arról szól, hogy feltérképezzem a dolgokat, lássam hol van hiba, hol kell esetleg javítani. Ha már említette Bokrost: én nem állítanék senkit sem pellengérre, hiszen egyrészt egy fiatal játékosról van szó, aki még sok örömet fog szerezni a szurkolóknak, másrészt egy olyan rontás, amit elkövetett, benne van a labdarúgásban.

A Diósgyőr három rendkívül nehéz bajnoki előtt áll még: szombaton a Haladás érkezik Miskolcra, aztán utaznak Sebőkék Debrecenbe, majd pedig a Kecskemét lesz az ellenfél: „Közel vagyunk a két kiesőhöz, de nekünk nem szabad meggyengülnünk, ha nem úgy alakul valami…” – zárta gondolatait a DVTK trénere.








hirdet�s