DVTK: Elek már papíron is visszatért

Akt.:
Elek Ákos (középen) ebben a félévben nemcsak a DVTK, hanem a válogatott erőssége is lehet
Elek Ákos (középen) ebben a félévben nemcsak a DVTK, hanem a válogatott erőssége is lehet
Miskolc – A válogatott középpályás a Diósgyőri VTK szombati, törökországi, Admira Wacker elleni meccsén már játszhat.

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK csapatánál csütörtökön nagy fordulatot vett Elek Ákos egy hónapja húzódó szerződtetésének, leigazolásának ügye, ugyanis megérkezett Kínából a válogatott középpályás korábbi klubjától, a Changchun Yataitól az az aláírt dokumentum, amely megszüntette az ázsiai klubbal a szerződését, és lehetőséget adott a labdarúgónak arra, hogy egy új megállapodást írjon alá, amely a DVTK-hoz köti. Annak ellenére született meg nehezen a klubváltás, hogy nem szívességparti volt ez a kínaiak részéről, azért, hogy felbontsák Elek Ákos szerződését, a Diósgyőrnek fizetnie kellett.

Már csak a játékengedély

– Sorolhatnám, hogy mennyi érdekesség, mi minden történt, míg idáig eljutottunk, de inkább hagyjuk, már csak azért is, mert még nem értünk teljesen mindennek a végére Elek Ákos kapcsán – mondta Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója az Észak-Magyarországnak, majd így folytatta: – Ugyanis a versenyengedélyével is rendelkeznünk kell, hogy tétmérkőzésen pályára léphessen a színeinkben. Ennek a megszerzésének a folyamata az, hogy a nemzetközi szövetség TMS nevű rendszerébe feltöltjük az összes szükséges dokumentumot, szerződéseket, a játékos adatait, majd jelezzük a magyar szövetségnek, hogy ellenőrizzék, és kérjék ki a kínai szövetségtől a verseny­engedélyt. Utóbbiak aztán saját tagszervezetükkel, a Changchun Yataival egyeztetnek erről, és ha részükről is mindent rendben találnak, akkor már jöhet is az engedély. Elvileg ezt az ügyletet 7 napon belül le kell bonyolítani, reméljük, ez így is történik majd, és utána jelenthetjük ki, hogy elhárult minden adminisztratív akadály az elől, hogy Elek Ákos a DVTK színeiben pályára lépjen.

Az Észak-Magyarországnak arra a kérdésére, hogy a válogatott középpályással mennyi időre kötöttek szerződést, Árki Gábor csak annyit felelt, hogy hosszú távra, majd amikor azt kérdeztük, hogy ez ugye fél évtől több, igen volt a válasz. Amikor pedig felvetettük, hogy a szerződésének időtartamától függetlenül nagy esély van arra, hogy csak pár hónapig lesz a DVTK játékosa Elek Ákos, hiszen egy jó Eb-szerepléssel megnőhet iránta a kereslet, és újra transzferdíjat kasszírozhat a klub, a sportigazgató azt válaszolta, hogy ez nem zárható ki.

– Berecz Csaba –


Elek Ákosról

Elek Ákos egy éve igazolt a DVTK-tól Kínába, ahol Changchun Yatai együttesében 27 mérkőzésen két gólt szerzett. A Diósgyőrnél 2012-től 2014 végéig szerepelt, játszott, és ez idő alatt Ligakupát nyert és Magyar Kupa-döntőt játszott a csapattal, és a csapatkapitányi posztot is betöltötte. A 27 éves középpályás a Norvégia elleni mindkét pótselejtezőn játszott, ahol a magyar válogatott kivívta a részvételt a franciaországi Európa-bajnokságra.








hirdetés