DVTK családi nap – sportos majális

Akt.:
DVTK családi nap – sportos majális
DVTK családi nap – sportos majális
Miskolc – Kisebb technikai probléma miatt némi csúszással kezdődött a diósgyőri stadion környékén szombaton megrendezett DVTK-Sport TV Családi Nap, de a hangulat hamar feledtette ezt a megjelent több száz szurkolóval és családtagjaikkal.

A rendezvény „alapja” a már Edelényben, Sajószentpéteren és Abaújszántón is megtartott road-show volt, melynek miskolci állomásán a csapat játékosa, vezetői találkoztak a szurkolókkal, és válaszoltak kérdéseikre, dedikáltak vagy velük fotóztathatták magukat. A Miskolci közönség emellett egy remekül felépített műsort is kapott. Míg a kispályás focira benevezett ötven csapat megmérkőzött egymással, addig a kondérok mellett folyt a főzőverseny nevezőinek küzdelme, akik csülökspecialitásaikkal komoly ajándékokat nyerhettek.

Délután grand-up, cheerleader és capoeira bemutatók szórakoztatták a DVTK családi napjára kilátogató szurkolókat, akik két stand-up komikus, Lorán Barna – Trabarna – és Hajdú Balázs poénjain „kuncoghattak”, míg csemetéik az ugrálóvárban és a foglalkoztató sátorban vezették le fölös energiáikat.

Ha az időjárás közbe nem szól, este fellép a 46-os körzet, a Bíborszél, és a Magna Cum Laude, majd a napot tűzijáték zárja.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .