DVTK: Busai „eltévedt” a múlt szombaton (?)

Az eltiltott Busai Attila nem a DVTK meccsét választotta
Az eltiltott Busai Attila nem a DVTK meccsét választotta - © Fotó: Homoky György
Miskolc – A DVTK középpályása saját bajnokija helyett a Ferencváros meccsét választotta.

A csakfoci.hu információi szerint 1 millió forintos büntetést kapott Busai Attila a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának középpályása, azért, mert saját együttesének meccse helyett előző klubjának, a Ferencvárosi TC-nek a bajnokijára ment ki. A múlt szombaton a DVTK labdarúgója ezért nem volt keretben a Debrecenben lejátszott, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő elleni mérkőzésen, mert ötödik sárga lapja (amit reklamálásért kapott a Haladás – DVTK mérkőzés 55. percében 2-0-ás diósgyőri vezetésnél) utáni automatikus eltiltását töltötte, így csak a lelátóról nézhette volna ezt a meccset.

A labdarúgással foglalkozó internetes portál szerint azonban e helyett egy másik meccset választott Busai, a fővárosban lejátszott Ferencvárosi TC – Debreceni VSC bajnokit, és mivel elsőre nem ismerte el, hogy kint volt ezen a találkozón, csak miután kiderült, hogy a szakmai stábnak fotója is van erről, Bódog Tamás szakmai igazgató megduplázta az első körben rá kirótt 500 ezer forintos pénzbüntetést, így 1 millió forintjába fáj a múlt héten ,,szabad szombatos” játékosnak, hogy ,,eltévedt”, hogy Debrecen helyett a budapesti Népliget felé vette az irányt.

Az esettel kapcsolatban megkerestük, megkérdeztük Bódog Tamást is, aki a következőket nyilatkozta:

Nem szeretnénk az esettel a nyilvánosság előtt foglalkozni. Van, ami csak az öltözőre tartozik. Ami történt, megtörtént, az ügyet lezártnak tekintjük.”

ÉM









hirdet�s