DVTK: az NB II-ből lesz(nek) érkező(k)?

Akt.:
Megkezdte a munkát a DVTK NB I-es labdarúgócsapata
Megkezdte a munkát a DVTK NB I-es labdarúgócsapata - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Miután szűk egy hónap múlva, február 2-án elkezdődik a labdarúgó NB I 2018/2019-es szezonjának második része, már csütörtökön elkezdte a téli felkészülést a Diósgyőri VTK csapata.

A piros-fehérek jelenleg a 10. helyen állnak a táblázaton, 17 ponttal, egy egységnyire a már kieső Kisvárdától. Az évet sajtótájékoztatóval nyitotta a vezetőedző, Fernando Miguel Fernández Escribano, aki magyarul kívánt boldog új évet.

A spanyol első és másodosztályban a fizetési igények magasabbak, mint Magyarországon.” Fernando Miguel Fernández Escribano

Könnyebb szituáció

Az évadnyitó kérdések, felvetések közül egyik arra vonatkozott, hogy a jelenlegi az első téli felkészülése a DVTK-val.

– A nyáron a nulláról kellett kezdenem a munkát, sok új játékos érkezett, azonban mostanra már mindenki elsajátította a módszereimet, a filozófiámat, az elvárásaimat – jelentette ki a vezetőedző. – Aztán megismertem az ellenfeleket is, tehát én is és a csapat is könnyebb szituációban van, mint fél évvel ezelőtt.

A tréner megemlítette, két program volt a két hét szünetre: az egyik azok részére, akik sérüléssel bajlódtak, illetve nagyobb terhelést kaptak az ősszel, a másik azok számára, akiknek csak szinten kellett tartaniuk magukat, hogy ne essenek ki a ritmusból.

– Azért két hét nem hosszú idő, kevés arra, hogy egy játékos leépüljön, veszítsen a kondíciójából. Nem látom azt, hogy valaki rosszabb állapotban jött volna vissza, mint amilyenben távozásakor volt – nyilatkozta Fernando Miguel Fernández Escribano.

Amióta a hispán szakvezető a szakmai munka irányítója, mindig felmerül, hogy esetleg Spanyolországból hozhat futballistát, illetve a zuhany­híradóból azt is lehetett hallani, hogy az NB II-ből fog igazolni a DVTK.

– A spanyol első és másod­osztályban a fizetési igények magasabbak, mint Magyarországon, így számunkra a spanyol harmadik vonal lenne ilyen szempontból a reális – válaszolta Fernando Miguel Fernández Escribano. – De: én szeretem a magyar játékosokat, szeretek velük dolgozni. A 12 csapatos NB I alatt van egy 20 csapatos NB II, sok jól képzett futballistával. Az elmúlt fél évben néztem másodosztályú meccseket én is, a kollégák is, ha nyitott szemmel jár az ember, talál itt remek képességű labdarúgókat.

A vezetőedző arra a konkrét felvetésre, hogy a váci Zsolnai Richárd Diósgyőrben köthet ki, azt mondta, hogy „sok név forog a levegőben”.

Érdeklődés, tapogatózás

Tajti József sportigazgató megerősítette, elsősorban a védelembe keresnek játékost:

– Folyamatosan egyeztettünk és egyeztetünk Fernandóval, megítélésünk szerint így sem rossz a keretünk, de ha valaki bármilyen oknál fogva kiesik, akkor bajban lehetünk, illetve fontos, hogy minden poszton legyen versenyhelyzet, vetélytárs. Ugyanakkor nincs mód és nincs is szükség olyan mérvű átalakításra, mint ami nyáron történt – mondta Tajti József. – Jó pár játékost megnéztünk, volt, akit élőben, volt, akit videón, vannak folyamatban lévő ügyek, de még egyik sincs lezárva. A kiszemeltek között akadnak magyarok és külföldiek is, de még sok függ attól, hogy az elengedő klub miként válna meg az adott játékostól. Azonban azt is hozzá kell tenni: a DVTK a közelmúltban mint eladó is kilépett a piacra, amikor olyan játékosai voltak, és ez most is elvárás. Tehát még az is közbeszólhat, hogy ha valakiért esetleg olyan ajánlatot kapunk, ami üzleti szempontból megfontolandó. Sok olyan labdarúgónk van, aki beletartozik ebbe a körbe, és 20 év körüli. Ilyen például Márkvárt Dávid, Szabó Bence, a fiam, Tajti Mátyás vagy éppen Florent Hasani. Jelenleg érdeklődés, tapogatózás van, konkrét ajánlat viszont senkiért sem futott be.

A DVTK sportigazgatója egyetértett azzal a megállapítással, hogy igazolásokra elsősorban azért van mód, mert felszabadult a távozott Lipták Zoltán és Nagy Tibor bérkerete.

– Egy olyan állományt szeretnénk összehozni, amely a későbbiekben komolyabb célokért küzdhet – közölte Tajti József, akit arról is faggattunk, hogy miként számolnak a kölcsönadott játékosokkal, például Ternován Patrikkal és Óvári Zsolttal. – A felkészülést mindketten Balmazújvárosban kezdik meg, de legkésőbb a nyáron szeretnénk őket visszahozni. Hadd jegyezzem még meg: dolgozunk azon is, hogy a nyár végén a Mol Viditől hozzánk kölcsönbe érkezett középpályást, Szabó Bencét miképpen tudnánk hosszabb távra megszerezni.

Molnár István


Névsorolvasás

Kapusok: Antal Botond, Bukrán Erik, Ivan Rados

Védők: Bárdos Bence, Dejan Karan, Dusan Brkovic, Eperjesi Gábor, Farkas Marcell, Forgács Dávid, Géringer Tamás, Polgár Kristóf, Tamás Márk

Középpályások: Martin Juhar, Márkvárt Dávid, Serhij Shestakov, Szabó Bence, Tajti Mátyás, Tomislav Mazalovic, Tóth Barnabás, Tóth Borisz

Csatárok: Bacsa Patrik, Branko Mihajlovic, Vernes Richárd.

A koszovói Florent Hasani két nap plusz szabadságot kapott. Ivánka Patrik és Makrai Gábor továbbra is műtét utáni rehabilitációjukat végzik, így nem állhatnak a szakmai stáb rendelkezésére.