DVTK: A kapitányi karszalagról

Akt.:
Legutóbb Pápán Tisza Tibor viselte a DVTK csapatkapitányi karszalagját.
Legutóbb Pápán Tisza Tibor viselte a DVTK csapatkapitányi karszalagját. - © Fotó: Homoky György
A legutóbbi hazai meccsen, két hete, a Kecskemét ellen új ember viselte a csapatkapitányi karszalagot a DVTK-nál.

Az első három fordulóban Kádár Tamás volt a cséká, ezt követően pedig Tisza Tibor viselte a szalagot. Arról, hogy mi áll a váltás, változtatás mögött, Sivic Tomislav a következőket mondta:

– A szezonnyitó ankét előtt, ahol bejelentettem, hogy Kádár Tamás kapja meg a kapitányi karszalagot, elmondtam, hogy van több olyan játékos is, aki ugyanúgy lehetne a csapatkapitány, és akkor őket, köztük Tisza Tibort is, helyetteseknek neveztem. Utóbbi játékosból pedig úgy lett kapitány, hogy a Debrecen elleni meccset követő napokban Kádár Tamásnak a válogatottnál volt jelenése, és úgy ítéltem meg, hogy jobb, ha egy olyan játékos viseli a karszalagot az újabb bajnokin, aki egész héten velünk volt, ezért lett Tisza Tibi a kapitány.

Arra a felvetésünkre, hogy a kiszivárgott hírek szerint a szerdai vezetői, szurkolói találkozón elhangzott, hogy Kádár Tamás maga döntött úgy, hogy nem szeretne csapatkapitány lenni, Sivic Tomislav azt felelte, hogy ezt az értesülést ő nem kívánja megerősíteni, de ha így is lenne, ez amolyan ,,mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás” eset lenne, amellyel nincs értelme foglalkozni, hiszen a csapat szempontjából mindegy, hogy Tisza vagy Kádár a cséká, a lényeg az, hogy mindenki a maximumot nyújtsa az Újpest ellen.

ÉM


Ön szerint mi lesz a DVTK - Újpest mérkőzés végeredménye?

  • Egy gólos DVTK siker
  • Magabiztos diósgyőri győzelem
  • Egy góllal nyer az Újpest
  • Döntetlen
  • Fölényes fővárosi diadal

Összes szavazó: Összes szavazó:

Betöltés ... Betöltés ...

Kapcsolódó cikkek:

Sivic Tomislav a kis görcsről
A diósgyőri szakvezető arra a kérdésre is válaszolt a szombati DVTK – Újpest meccs előtt, hogy mennyire tartja magát olyan szakembernek, aki a ,,győztes csapaton ne változtass!” elvet vallja.
tovább »

DVTK vs. Újpest – Rendőrségi felhívás a névre szóló jegyek kapcsán
Miskolc – A beléptető rendszer és az ehhez kapcsolódó előzetes regisztráció alapján a rendezők a szurkolók stadionba való belépési jogosultságát ellenőrzik a szombaton 21 órakor kezdődő DVTK – Újpest labdarúgó mérkőzésen. A fiktív, vagy más nevére szóló jeggyel bejutni szándékozók beléptetését a rendezők megtagadják.
tovább »

A diósgyőri kapuscseréről
Sivic Tomislavot megkérdeztük arról, hogy a Pápa elleni meccsen miért váltott kapusposzton.
tovább »

Ecuadori csatár Diósgyőrben
Miskolc – Egy huszonhárom éves ecuadori csatár, Augusto Batioja érkezett Miskolcra csütörtökön.
tovább »

Két csatár érkezésére várnak Diósgyőrben
Akár már az Újpest elleni, szombati meccsen is a kispadra ülhetnek a várt futballisták.
tovább »




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek