DVTK: A hétből hármasra tesznek

Akt.:
Husic (jobbra) elhagyja a DVTK-t?
Husic (jobbra) elhagyja a DVTK-t? - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Három légióstól meg kell válniuk a piros-fehéreknek, lesz akit „elengednek”.

Még egy forduló ugyan hátravan az idei évadban a labdarúgó NB I-ben, de a Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Licencadó Bizottságának keddi döntése után elsősorban az foglalkoztatja az NB I-ben maradó csapatokat, így a Diósgyőri VTK-t is, hogy a 12 csapatos mezőnyre milyen keretet alakítsanak ki. A jövő évadra érvényes versenykiírás része lesz – Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének két héttel ezelőtti bejelentése szerint –, hogy a 2015/2016-os idénytől a központi támogatások jelentős részéből, közel egyharmadából csak azok a sportszervezetek részesülhetnek, amelyek legfeljebb 7 nem hazai nevelésű játékost alkalmaznak a keretükben. A központi források elosztásánál további előnyt élveznek, akik legfeljebb 3 nem hazai nevelésű labdarúgót, illetve legalább 1 (a következő idénytől kettő) 20 éven aluli hazai nevelésű futballistát szerepeltetnek a kezdőcsapatukban a bajnoki mérkőzéseken. A nemzetközi kupákban induló csapataink 7 helyett 10 nem hazai nevelésű labdarúgót szerződtethetnek, és 3 helyett 5 nem hazai nevelésű futballistát szerepeltethetnek a kezdőcsapatban.

Bekővel is egyeztettek

Mivel a Diósgyőrt ez utóbbi nem érinti, így azt kérdeztük a DVTK sportigazgatójától, Árki Gábortól – azt tapasztalva, hogy a megbízott vezetőedző, Vitelki Zoltán bátran fiatalít, és nem túl sok nem hazai (külföldi) játékost szerepeltetett az elmúlt meccseken –, hogy a piros-fehérek jövő évi keretkialakítási tervük a 7 fős légiós (nem hazai) kvóta figyelemben tartásával készül-e.

– Igen, mi is betartjuk ezt a limitet, hiszen komoly pénzösszegekről van szó, és ahhoz, hogy továbbra is nyugodt körülmények között működhessen a klub, ahhoz minden ilyen támogatási lehetőséget igyekeznünk kell kihasználni – felelte a sportigazgató. – Mivel a 7 nem hazai játékos szerződtetésének a limitje, illetve a 20 év alatti játékos szerepeltetése a kezdőcsapatban komoly dotációhoz van kötve, és vannak tehetséges fiatalok, fiataljaink, lehetőséget fognak kapni nálunk, leendő vezetőedzőnkkel, Bekő Balázzsal is egyeztettünk már erről, aki szintén ezen az állásponton van, de a lényeg mégiscsak az, hogy éljenek ezzel azok, akik lehetőséget kapnak.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a DVTK keretéből – amelyben jelenleg 10 külföldi van – három nem hazai játékosnak távoznia kell. Arra a kérdésünkre, hogy közülük kettő, az információnk szerint két lejáró szerződésű, a brazil védő, Alves és a szerb középpályás, Marjanovic, valamint a bosnyák védő, Husic lehet, utóbbi annak okán, hogy a tavasszal „elvágyódást” mutatott, Árki Gábor így reagált:

– Nem szeretnék erről még beszélni, a jövő héten munkába áll nálunk Bekő Balázs, és meg kell tudnunk, hogy ki az, akire ő igényt tart.

A keretről

A DVTK keretének – számításaink szerint – 12 főnyi, biztosnak tűnő magyar magja van, olyanokat ide sorolva, akiknek tudomásunk szerint élő szerződésük van. Koman Vladimir lehet a 13., ő ugyan fél évre szóló kontraktust kötött, ami most lejár, de van benne opció, és a felek dönthetnek arról, hogy marad-e. A mutatott játéka alapján folytatódhatna a szerződés, hiszen ez alatt a rövid idő alatt nem sikerült igazán formába lendülnie, de nem kizárt, hogy menedzsere kitesz magáért, és talál a középpályásnak egy jobb, erősebb csapatot. A 14. Nikházi Márk lehet, akiről már korábban is azt nyilatkozta Árki Gábor sportigazgató, hogy dunaújvárosi kölcsönjátéka után visszavárják Diósgyőrbe. Az említetteken kívül van még a 7 fős légiós kontingens, ez összesen 21 játékos, akikhez további 4–5 fő érkezhet, de csak magyarok. Pontosabban nemcsak érkezhet, elvileg Gosztonyi is maradhatna, akinek lejár a szerződése, illetve visszatérhet a kölcsönadott Bori Gábor a Vasastól, esetleg Csirszki Martin Szolnoktól, és elméletileg Szabó Balázs Sopronból. Továbbá a Mezőkövesdről kölcsönvett Szalai Vilmos marasztalása sem zárható ki teljesen, elsősorban attól függően, hogy magyar belső védőt – amiből hiány van – sikerül-e igazolni.

– Berecz Csaba –


DVTK_jatekoskeret_boon




Sporthírek