DVTK: a harmadik, a hatodik, a 9. hely, és már csak kettő

Akt.:
Ugrait vigasztalja a Puskás Akadémia játékosa...
Ugrait vigasztalja a Puskás Akadémia játékosa... - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Százegy perc alatt egy veszélyes támadást hozott össze a Diósgyőr a Puskás elleni bajnokin.

A labdarúgó NB I 27. fordulójában szombaton délután a Diósgyőri VTK csapata a Puskás AFC gárdáját fogadta, az utolsó albérletes hazai meccsén Mezőkövesden. Ugyanis 18 hónapos vándorlás ért véget ezzel a találkozóval azok után, hogy 2016. október 29-én játszottak utoljára Diósgyőrben a piros-fehérek, ahová május 5-én térhetnek vissza, az új diósgyőri stadionba, és elsőként a Mezőkövesd Zsóry FC gárdáját láthatják vendégül bajnoki mérkőzésen.

Egy új ember

A Puskás ellen ebben az évben harmadszor játszott tétmeccset a DVTK, a Magyar Kupa-negyeddöntők után most bajnokit. Az előző összecsapásokon már bebizonyosodott, hogy a Puskás jobb csapat, hiszen amikor a Diósgyőr 1-0-ra nyerni tudott Felcsúton, akkor is Pintér Attila együttese volt fölényben, nem is beszélve a visszavágóról, amit 3-0-val abszolváltak. Azóta a PAFC már aratott egy újabb kupasikert, az elődöntő első meccsén, amelyen 4-0-t játszottak a Debreceni VSC ellen. A szerdai győztes tétmeccshez képest egy helyen változtatott kezdőcsapatán a felcsúti szakvezető, Mevongou maradt ki, Szakály P. pedig bekerült, és ő volt az, akinek a gólja végül eldöntötte az alsóházi csapatok csatáját.

dvtk_puskas_hgy04

Öt ziccer a másodikban

Nem ezzel a fejesgóllal volt jobb ezen a napon a Puskás, a DVTK tulajdonképpen hozzá sem tudott szagolni a 3 ponthoz. Ugyanis 10 perc ismerkedés után Knezevic gólt érően villant, de Antal B. kapus bravúrral mentett, majd Henty lövése süvített el a hazai kapu fölött. A 23. percben jött a remekül játszó Knezevic szabadrúgása, amelynél lehet, hogy József Attila verse, az Altató járt a diósgyőriek fejében, ezért nem koncentráltak eléggé, és hagyták üresen a vendégek középpályását. Ami a helyzeteket illeti, ennyi volt az első félidő. Aztán a másodikban, a kontrára váró Puskás időről időre ellencsapásokat mért a DVTK-ra, amit rendre Antal B. kapus hatástalanított. A 48. percben Molnár G. lövését, tízzel később Knezevic lesgyanús helyzetét, a 90. minutában Perosevic megugrása utáni kísérletét védte bravúrral a diósgyőri kapus, míg utóbbi lövésénél a 76. percben a kapufa „mentett”, nyolccal korábban pedig Henty a léc fölé fejelt. A vendégek a második játékrészben öt ziccert hagytak ki, és így volt elméleti lehetősége arra a DVTK-nak, hogy pontot mentsen. Azért csak elméleti, mert a gyakorlatban egy veszélyes helyzetet hozott össze a 101 perc alatt (az első félidőben sérülések miatt 5, a másodikban 6 percet hosszabbított a játékvezető) a Diósgyőr, de nem lett csattanó a végén, mert a 93. percben Bacsa fejese elkerülte a kaput.

dvtk_puskas_hgy18

Képtelen

A DVTK – amelynek kezdőjét két helyen írta át Bódog Tamás szakmai igazgató (Vela és Óvári kispados lett, Makrai és Hasani pedig „első perces”) – ezen a meccsen csak szenvedett, képtelen volt arra, hogy megbontsa az egyébként remekül védekező Puskást. Az első félidőben ezt középen meg sem próbálták, mert a piros-fehéreknél két védekező középpályás játszott: az építkezést a szélre, Ugrai és a posztidegen Hasani felé kezdték el, a másodikban, a nagy mezőnyfölény közepette, amikor már három csatárral is próbálkoztak, középen előbb Ugrai, majd Ioannidis is próbálkozott a váratlansággal, de mindannyiszor elvéreztek. A második játékrész olyan volt, mintha kézilabdameccset láttunk volna, a Puskás beállt a saját büntetőterülete elé, a Diósgyőr pedig adogatott körbe, hogy hátha talál egy lövőrést, de mivel ezt túlságosan is kiszámíthatóan tették, nem volt terület a játékra, esély arra, hogy szembekerüljenek a kapussal. Így a meccs előtt azonos pontszámmal álló csapatok lapos mérkőzését a jobb játékosokból álló, taktikailag érettebb Puskás különösebb erőlködés nélkül megnyerte. Ez egyben azt is jelenti, hogy a DVTK zsinórban a harmadik bajnokiján kapott ki, hogy ezzel a vereséggel hat meccs óta nyeretlen, és hogy a 9. helyre csúszott vissza, és már csak két pontra van a kieső pozíciótól.

– Berecz Csaba –




Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Puskás AFC 0-1 (0-1)

Mezőkövesd, 1262 néző. V.: Bognár T. (Ring, Horváth R.).

Diósgyőri VTK: Antal B. (7) – Eperjesi (5), Lipták (4), Tamás M. (4), Shestakov (4) – Hasani (4), Tóth B. (4), Busai (4), Ugrai (4) – Makrai (4), Ioannidis (5). Szakmai igazgató: Bódog Tamás.

Puskás AFC: Hegedűs L. (6) – Poór (6), Hegedűs J. (6), Spandler (6), Trajkovski (6) – Szakály P. (6), Balogh B. (6) – Molnár G. (4), Knezevic (7), Perosevic (5) – Henty (6). Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Poór helyett Osváth (6) a 35., Hasani helyett Vela (5) a 46., Tóth B. helyett Bacsa (4) az 52., Lipták helyett Kocsis (4) az 59., Kenezvic helyett Mevongou (-) a 85., Henty helyett Diallo (-) a 88. percben.

Sárga lap: Tamás M. a 10., Henty a 31., Ioannidis a 45+3., Ugrai a 45+3., Hegedűs J. a 45+3., Knezevic az 50., Eperjesi a 88., Trajkovski a 96.percben.

Gólszerző: Szakály P. (0-1) a 23. percben.

Bódog Tamás: – Ismét nem sikerült. Csalódottak vagyunk, mindenki az. Nem volt olyan a játékunk, amilyennek lennie kellett volna. Sajnos, azt, amit elterveztünk, nem tudtuk megvalósítani. Ha labda nélküli mozgások nincsenek, anélkül nehéz valamit kialakítani. Amellett, hogy akartunk, abból volt a Puskásnak is lehetősége, hogy a második félidőben már kitámadtunk, próbáltuk az ellenfelet hibára késztetni. Ami bosszantó, – mindamellett, hogy a Puskásnak voltak helyzetei, és több helyzetük volt, mint nekünk – hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, hogy pontrúgásból volt az ellenfélnek helyzete, nem is egy, kettő. Pedig, ha koncentrált, fegyelmezett vagy, akkor a pontrúgást a legegyszerűbb kivédekezni. De ha káosz van a pontrúgásnál, és nálunk ez állandóan visszatérő probléma, akkor… Ha nem is megy valami, – amikor idejöttem, akkor is azt mondtam, – pontrúgásból lehet előnyt kovácsolni, de pillanatnyilag nem hogy mi kovácsolunk, hanem éppen az ellenfél.

Pintér Attila: – Tudtuk, hogy ez egy nagyon nehéz mérkőzés lesz, pláne egy szerda után, amikor mindenképpen olyan eredményt szerettünk volna elérni, ami a Magyar Kupában a továbbjutáshoz segíthet minket. Tudtuk, hogy mind a két csapatnak nagyon nagyon fontos ez a mérkőzés, de aki a meccset nézte, az látta, hogy végig a mi akaratunk érvényesült. Több olyan lehetőségünk volt, hogy 0-1 után megrúghattuk volna a másodikat, harmadikat, negyediket. Sajnos, ez nem sikerült, de még egyszer mondom: mi egy nagyon komoly mérkőzésen voltunk túl, és, hogy szerda után ilyen erővel, ilyen erőbedobással, ilyen fegyelmezetten, ennyi lehetőséget kidolgozva tudtunk játszani, az öröm. Remélem, hogy ha nem lesznek ilyen hétközi találkozók, akkor a helyzeteinkből sokkal többet ki tudunk majd használni. Sok sikert kívánok a Diósgyőrnek.

A gól története

23. perc: szabadrúgáshoz jutott a Puskás AFC a DVTK térfelén, a jobb szélen, a 16-os vonalának magasságában. A pontrúgást Knezevic tekerte a kapu elé, az ötösre érkező labdára Szakály P. érkezett teljesen üresen, és egy picit hozzáért fejjel a labdához, a játékszer pedig Antal B. mellett a kapu közepébe vágódott, 0-1.


Mezőkövesd, Miskolc - „Bosszantó, mindamellett, hogy a Puskásnak voltak helyzetei, hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, és hogy abból voltak további helyzetei az ellenfélnek” – nyilatkozta Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója a Puskás Akadémia elleni 1-0-ás hazai vereséggel zárult találkozó után. ...

Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 27. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Puskás Akadémia FC együttesét fogadta „hazai pályán” szombaton 17 órától a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! Labdarúgó OTP Bank Lig...