DVTK: A dobogóba került az iksz

Akt.:
Barczi gólhelyzete kimaradt Szombathelyen
Barczi gólhelyzete kimaradt Szombathelyen - © Fotó: Homoky György
Szombaton idegenben kezdte az NB I 2014/2015-ös szezonjának tavaszi részét a Diósgyőri VTK.

Egy fél csapatra való játékosra nem számíthatott Sivic Tomislav, a diósgyőriek vezetőedzője, hiszen Jenner, Egerszegi és Kovács G. sérült volt, Szalai beteg, Okuka pedig öt sárga lap miatt eltiltását töltötte. Utóbbi három játékos védő, ezért a szakvezető olyan hátsó sort rakott össze az idénynyitóra, amelyet vélhetően nem fog még egyszer látni közönség. Alves és Németh Milán végül is azon a poszton jutott szóhoz, amely sajátja, Eperjesi számára sem ismeretlen, a jobbhátvéd hely, viszont a bosnyák légiós, Senad Husic – aki eddig a baloldali bekk szerepkört oldotta meg, többnyire remekül – középhátvédként állt fel a pályára való kivonulás után. A Diósgyőrnél a három új téli szerzemény közül (mivel Kovács G. maródi, Koman neve pedig a kispadosok között volt olvasható) így mindössze Krstic mutatkozott be kezdőként. A Rohonci úti stadion vendégszektora megélénkült szombaton kora délután, mintegy százötven DVTK-drukker gondolta úgy, hogy öt órás utazás ide, több száz kilométer oda, élőben segíti, élőben támogatja hangjával az előző tizenhét fordulóban jól szereplő csapatot. Az ellenfél szakvezetőjét nem kellett bemutatni a piros-fehér szurkolóknak, hiszen Szentes Lázár korábban ült a borsodiak kispadján.

Ahogyan megírva

Helyezésben elég nagy távolság volt a felek között a kezdést megelőzően, de azt azért nem lehetett gondolni, hogy csillogó-villogó focival lemossa majd a téli szünetben szintén néhány igazolást végrehajtó Halit a Diósgyőr. A zöld-fehérek úgy nyitották a mérkőzést, ahogyan azt szerették volna, az első negyed órában kezdeményezőbbek voltak a szombathelyiek, mint Grumicék. Aztán egy begyakorolt figurát a tökéletesig vittek a vendégek: Gosztonyi tudta mit kell éppen tennie a labdával, Bacsa nem kevésbé, nem is beszélve Krsticről, aki úgy kísérte az akciót, ahogyan az meg van írva, és a légiós első magyarországi bajnokiján meglőtte első NB I-es találatát. A szombathelyiek passzolgattak, látszódott, hogy akarnak is valamit, de a DVTK mindig tudta, hogy mire, mit kell lépni, ezért csak egy lehetőséget lehetett feljegyezni, Németh Márió távoli lövését. Az alkalmi védelem állta a sarat, Alves odalépett, amikor arra volt szükség, Eperjesi mellett Halmosi vergődött, és Husic is úgy helyezkedett középen, mintha évek óta ez lenne a feladata. Tény, a szombathelyi stadion gyepe nem volt éppen klasszis minőségű, részben emiatt is volt sok apró fault az első félidőben.

Bemutatkozott Koman

A szünet után öt perc alatt lerendezhette volna a találkozót a Diósgyőr: előbb Bacsa egyéni akciója után védett Rózsa, majd a vasiak kapusa hibázott óriásit. Gyakorlatilag odapasszolta a játékszert Barczinak, aki addig gondolkodott, addig tologatta a labdát, hogy a nagyon jó pozícióból rosszba került, ahonnan már képtelenség volt gólt rúgni. Aki ekkor arra gondolt, hogy ez meg fogja bosszulni magát, az nyert. Tizenhárom perccel később a védők mögé belépő Németh Márió kapott egy jó passzt, és nem tette meg azt a szívességet, hogy elpuskázza a lehetőséget, megérte a Haladásnak, hogy a meccs ezen részében kockáztatott az egyenlítésért. Már csak bő húsz perc volt az összecsapásból, amikor a másik újonc, a 36-szoros válogatott Koman Vladimir is bemutatkozott a vasgyári együttesben, illetve az NB I-ben egyaránt – az bizonyosan meglepte, hogy fütty fogadta a szombathelyi közönség részéről (pedig gyerekként ebbe a városba költözött). Próbálkozott, futott, tette-vette a labdát, de első mérkőzésén (talán) még nem lehetett elvárni, hogy ő váltsa meg a világot. A 72. percben Antalnak is volt egy rossz mozdulata, „Hali” felső léc lett a vége, majd elkezdett kaparni a sikerért a DVTK. Olyan nyomást nem sikerült kifejteni, mint ami a bajnokság korábbi szakaszában nem­egyszer meghozta a gólt vagy gólokat a Diósgyőrnek, így maradt a pontosztozkodás, s mert a piros-fehérek mögött volt némi mozgolódás, az iksz a dobogóba került Takácséknak.

ÉM-MI



Jegyzőkönyv:

Szombathelyi Haladás – Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)

Szombathely, 2130 néző. V.: Szabó Zs. (Ring, Becséri).

Szombathelyi Haladás: Rózsa (5) – Schimmer (5), Fehér (5), Alcibiade (6), Devecseri (5) – Iszlai (5), Gaál (5) – Németh Márió (6), Martinez (5), Halmosi (5) – Radó (6). Vezetőedző: Szentes Lázár.

Diósgyőri VTK: Antal (5) – Eperjesi (6), Alves (5), Husic (5), Németh Milán (5) – Krstic (6), Grumic (5) – Gosztonyi (6), Barczi (5), Bacsa (5) – Takács (5). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Csere: Takács helyett Griffiths (5) az 59., Gaál helyett Jagodics (5) a 61., Barczi helyett Koman (-) a 69., Gosztonyi helyett Marjanovic (-) a 78., Martínez helyett Nagy P. (-) a 84., Németh Márió helyett Rácz (-) a 92. percben.

Sárga lap: Grumic az 56., Devecseri a 67., Schimmer a 90. percben.

Gólszerző: Krstic (0-1) a 16., Németh Márió (1-1) a 63. percben.

Szentes Lázár: – Ez egy ikszes meccs volt. Az első félidőben azt csináltuk, mint amit az egész felkészülés során, a pontos passzokat erőltettük, de a félidőben váltanunk kellett és fel kellett rúgnunk a labdákat, nem tudtuk a saját játékunkat játszani. Szörnyű volt a pálya, az egy pontnak azért tudunk örülni, mert bízunk benne, hogy a későbbiekben jobb játékot is fogunk nyújtani.

Sivic Tomislav: – Veszítettünk két pontot, csalódott vagyok. Nem tudom hány ziccer kell, hogy berúgjuk… Mezőnyjátékról ezen a pályán nem igazán lehetett beszélni, de több ziccerünk is volt. Az egy pontnak sose szoktam örülni, most sem, egyértelmű, hogy javítani kell a helyzetkihasználásunkon. Koman bemutatkozásáról annyit: egy éve nem játszott, kell még neki egy kis idő. Van még tizenkét mérkőzés, megpróbáljuk azokból kihozni a maximumot.


Gólok története

16. perc: Gosztonyi adta Bacsának a labdát, aki a Haladás 16-osán belül tartózkodott, ő visszafejelte azt a középen érkező Krsticnek, aki 11 méterről beküldte a labdát a Haladás kapujának jobb oldalába, 0-1.


63. perc: Schimmertől kapott egy szép kiugratást Németh Márió középen és 9 méterről a kapuba bombázott, Antal mellett, 1-1.



Labdarúgó NB I – A tabella:

A Dunaújvárostól 1 büntetőpontot levontak.


Haladás vs. DVTK fotókon és videókon
A diósgyőri drukkerek Szombathelyen is remek hangulatot teremtetettek, nem rajtuk múlt, hogy elmaradt a győzelem a tavaszi bajnoki nyitányon. Nézze meg Ön is a Haladás – DVTK mérkőzés felvételeit! tovább »

Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja Szombathelyen?
A Haladás otthonában játszotta első tavaszi bajnoki mérkőzését a DVTK, ahol hamar vezetést is szereztek a piros-fehérek, ám a későbbiekben a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és csak egy pontot ért a szombathelyi kirándulás. Ön szerint ki volt a Diósgyőr legjobbja? tovább »

Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 18. forduló
Budapest, 2015. február 28., szombat (MTI) – A labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának eredményei és programja. tovább »

BOON-ÉLŐ – Haladás vs. DVTK 1-1 (0-1)
A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 18. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Szombathelyi Haladás vendégeként lépett pályára szombaton 14 órától. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! tovább »









hirdet�s