DVTK: 22 év után MK elődöntő

Magyar Kupa
Magyar Kupa
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében a Diósgyőr a Debrecent fogadja kedden 18 órától Diósgyőrben. Két meccsen dől el, hogy melyik csapat játszik a kupadöntőben a Vasas vagy a Honvéd ellen.

A DiósgyőrDebrecen kupacsata visszavágóját a jövő héten szerdán szintén 18 órától rendezik meg a Cívis városban – a két MK összecsapás között pénteken, Diósgyőrben még egy bajnokit is lezúz egymás ellen a két együttes.

22 éve

Meccsnéző
Aki a helyszínen akarja megnézni a kupamérkőzést, az 1500 forintért válthat belépőt az állóhelyi részre, 2000 forintért pedig a tribünre (ahogy a negyeddöntőben, úgy most sem érvényesek a bérletek). Aki valamilyen ok miatt nem tud kimenni a Diósgyőri stadionban, az televízión keresztül kísérheti figyelemmel a történéseket, ugyanis a Sport2 élő adásban közvetíti az összecsapást. A találkozó játékvezetője a Nagykanizsáról érkező Gergely Sándor lesz, akit asszisztensként Kispál Róbert és Farkas Balázs segít.
A Diósgyőr legutóbb 22 éve jutott el ilyen messze a kupában: 1985. május 1-jén, amikor egy mérkőzés döntött az akkor a második vonalban szerénykedő DVTK és az NB I bajnoka, a Bp. Honvéd között. A majáliskor megtartott összecsapáson 1-0-ra nyert a Honvéd, igaz a meccs nem emiatt emlékezetes a diósgyőri drukkerek számára, ugyanis ezen a találkozón a DVTK állt közelebb a győzelemhez – pedig a csapat gólzsákja Dzurják Csöpi sárga lapos eltiltás miatt nem szerepelhetett -, de Lippai Sanyia meccs elején nagy helyzetben hibázott, majd a második félidőben ugyanő a 16-oson belül ziccerben gyanús körülmények között esett a földre. De mi volt ez ahhoz képest, amikor Balogh Attila góljával egyenlített a DVTK, amit Divinyi Béla játékvezető – aki jelenleg a Hajdú-Bihar megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke – lesállás miatt nem adott meg, annak ellenére, hogy partjelzője (hol voltak még ekkoriban az asszisztensek?) ezt nem jelezte. A debreceni sípos előbb félbeszakította a meccset a méltatlankodó nézők magatartása miatt amit később azért befejeztek a csapatok, majd a mérkőzés utáni spontán szurkolói tüntetés gyűrűjéből – amelyben a 8 ezer fős publikumból kb. ezren vettek részt – rendőrségi kísérettel sikerült elhagynia a diósgyőri sporttelepet. A szurkolói legendák között még él, hogy Csáki József – aki névadója a tribünnel szemközti középső, állóhelyi résznek – a vasúton hazafelé utazó játékvezetőt utol érte és “felelősségre vonta”.

Ma

A Diósgyőr mai meccse sem ígérkezik könnyűnek, ugyanúgy a bajnoki címvédő érkezik az Avas-aljára, ahogy 22 éve. A két csapat egyformán veretlen még az idei kupasorozatban, és ami szintén közös: száz százalékos teljesítményüket a negyeddöntőben ,,rontották el” egy idegenbeli döntetlennel. Ami az idei formát illeti: ebben jobb a Debrecen. A hajdúsági piros-fehérek az Újpest elleni kupa iksz és győzelem mellett, az idei hét bajnokijukból hatot megnyertek, az egyetlen vereségüket egy hónapja, a Bp. Honvéd vendégeként szenvedték el, amikor 2-1-re kaptak ki. A Diósgyőrnél is fellelhető a 2-1, a kupában a ZTE ellen – a múlt heti idegenbeli 3-3 után – valamint idei egyetlen nyertes bajnokijukon érték el ezt az eredményt (a Paks ellen), míg további a bajnokikon 3 döntetlent értek el és 3 vereséget szenvedtek.

– Az MTK elleni meccs, és az Újpest elleni kupacsaták, az erőltetett ritmus sokat kivett a csapatból – mondta Miroslav Beránek, a DVSC cseh szakvezetője. – A bajnokságban és a kupában is azonosak a céljaink, utóbbiban annyival könnyebb a helyzetünk, hogy két meccs dönt a továbbjutásról. Az lenne a jó, ha a már az első mérkőzésen sikerülne olyan eredményt elérni, hogy a jövő heti visszavágón mi léphessünk nyugodtabban pályára. Egy játékos, Túlió kivételével mindenkire számíthatok. Tudom, tudjuk, hogy a Diósgyőr bárki ellen képes jó eredmény elérésére, remélem, hogy erről ellenünk nem adnak majd tanúbizonyságot az elkövetkező bő egy hétben.

Út az elődöntőig

Diósgyőri VTK

32 közé jutásért
2006. 09. 26.:
Baktalórántháza VSE – DVTK 1-3

16 közé jutásért
2006. 10. 25.:
Budafoki MTE – DVTK 0-1

Nyolcaddöntő első mérkőzés
2006. 11. 08.:
FC Sopron – DVTK 1-2

Nyolcaddöntő visszavágó
2006. 11. 22.:
DVTK – FC Sopron 4-1

Negyeddöntő első mérkőzés
207. 03. 21.:
DVTK – Zalaegerszegi TE 2-1

Negyeddöntő visszavágó
2007. 04. 11.:
Zalaegerszegi TE – DVTK 3-3

Debreceni VSC-TEVA

32 közé jutásért
kiemelt volt


16 közé jutásért
2006. 10. 25.:
Nyíregyháza FC – DVSC-TEVA 0-2

Nyolcaddöntő első mérkőzés
2006. 11. 01.:
Dunaújvárosi FC – DVSC-TEVA 0-1

Nyolcaddöntő visszavágó
2006. 11. 22.:
DVSC-TEVA – Dunaújvárosi FC 3-0

Negyeddöntő első mérkőzés
2007. 03. 21.:
Újpest FC – DVSC-TEVA 0-0

Negyeddöntő visszavágó
2007. 04. 03.:
DVSC-TEVA – Újpest FC 3-1








hirdetés










hirdet�s