DVSC vs. Mezőkövesd – Egy éve nyertek a Nagyerdőben

Akt.:
Drazic (sárga-kékben) sokat tehet csapatáért Debrecenben
Drazic (sárga-kékben) sokat tehet csapatáért Debrecenben - © Fotó: ÉM
Debrecen, Mezőkövesd – Szombat este vendégként küzd a bajnoki pontokért a mezőkövesdiek élvonalbeli labdarúgó­csapata.

A labdarúgó NB I második fordulója keretében 19 óra 30 perckor kezdik a Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC találkozót, amelyre a fürdővárosból mintegy százötven szurkoló érkezik majd a hajdúsági megyeszékhelyre, a Nagyerdőben található stadionba. A borsodiak, mint általában az idegenbeli mérkőzéseiken, ezúttal is tiszta feketében vonulnak majd ki a pályára.

Megint Pintér fúj

A kövesdiek jól eső érzéssel utaztak el az összecsapásra, emlékezetükben él a tavalyi idénynyitó, akkor Hudák 93. percben, szöglet után szerzett fejesgóljával 2–1-re diadalmaskodtak, és ezúttal is ponttal, vagy pontokkal akarják zárni a szomszédvárak találkozóját.

– Nagyon örültem a Paks elleni, egyesek szerint sima győzelemnek – mondta ­Kuttor Attila, a mezőkövesdiek vezetőedzője, majd hozzátette:

– Ezeknek az egyeseknek elmondtam, hogy a simát túlzásnak tartom, mert alapvetően kiegyenlített küzdelmet vívtunk a vendégcsapattal szemben, s ebből mi jöttünk ki jobban. Megérdemeltük a 3 pontot, ennek értékéből semmit nem von le, hogy a paksiak nem jelentettek komoly veszélyt a kapunkra. Szóval nyertünk, a mérkőzés úgy alakult, ahogyan már tudjuk, arról azonban szó sem lehet, hogy messzemenő következtetések levonásába kezdjünk.


Ön szerint mi lesz a DVSC vs. Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

A focitörténelem olykor érdekességeket is produkál. A Mezőkövesd egy éve Debrecenben nyitott, majd a Paksot fogadta, most ugyanez a kép, csak fordítva, a játékvezető személye viszont változatlan: ismét Pintér Csaba fújja a sípot, ebből pedig a szakvezetőnek levontuk a tanulságot: az összecsapás esélyese az általa vezetett gárda.

– Bár ismétlődne a múlt és az ön által emlegetett logikai sorrend – folytatta Kuttor Attila. –, csak az a baj, hogy megítélésem szerint nem mi vagyunk a favoritok, hanem a hazaiak. A DVSC, akár otthon, akár idegenben, erős és stabil együttes, szinte bizonyosan a dobogóért hajt majd, de mi a létező legtöbbet akarjuk tenni azért, hogy megkeserítsük az életüket.

Kielemezték

Az első fordulóban a Puskás Akadémia FC vendégeként diadalmaskodott a Herczeg András irányította hajdúsági együttes, és a debreceniek játékát szemügyre vette a kövesdi tréner.

– Felkészülésünk során kielemeztük a tapasztaltakat, most a fiúk feladata, hogy erősítsenek rá a látottakra. Minden ellenfelünkre testhez álló taktikát dolgozunk ki, így lesz most is. Ennek végrehajtása, vagy ahogyan divatos megfogalmazással mondjuk, tartalommal való megtöltése a csapat aktuális feladata. Minden a pályán dől el, a levonuláskor pedig mi akarunk nyerni és örülni.

A vendégek közül Mevoungou combizom húzódása, Iszlai pedig térdszalag szakadása miatt nem szerepelhet.

Kolodzey Tamás


Várható kezdőcsapat

A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Dombó – Farkas D., Hudák, Katanec, Vadnai – Mlinar, Szeles – Cseri, Koszta, Tóth B. – Drazic.