Duplájára emelik a vállalati képzésére kiírt pályázati keretet

Egymilliárd forintról több mint duplájára emeli a vállalati képzések támogatására kiírt uniós pályázati keretet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A január végén meghirdetett pályázatot múlt pénteken lezárta az NFÜ, mert a beérkezett igénylések meghaladták az egymilliárdos keretet. A munkaügyi tárcával való konzultáció után azonban úgy döntöttek, hogy megduplázzák a forrásokat, így 100 helyett várhatóan több mint 300 mikro- és kisvállalkozás juthat támogatáshoz alkalmazottaik képzésére – közölte pénteken az NFÜ.

A képzésekhez maximum 25 millió forintra pályázhatnak a mikro- és kisvállalkozások, a támogatás mértéke pedig 80-90 százalékos, vagyis 10-20 százalék önerő szükséges hozzá. A kedvező feltételek miatt a január 31-én kiírt pályázatra az eddig feldolgozott adatok alapján több mint 400 igénylés érkezett, ami jócskán meghaladja az egymilliárdos keretet.

Az NFÜ ezért döntött úgy, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Programban a munkahelyi képzésekre rendelkezésre álló 4 milliárdos keret terhére több mint egymilliárd forintot csoportosít át erre a kiírásra.

Eredetileg december 31-ig lehetett volna pályázni a képzési támogatásokra, de a jelentkezők nagy száma miatt az NFÜ múlt hét pénteken lezárta a kiírást. A keret megemelése miatt azonban a korábban tervezett 100 helyett várhatóan több mint 300 mikro- és kisvállalkozás juthat uniós forrásokhoz.