Üdülőhajó rostokol a kövek fogságában az Öreg -Dunán

Már 24 órája Vámosszabadi környékén, az Öreg-Dunán rostokol egy norvég üdülőhajó. A kapitány véletlenül letért a hajóútról, és fennakadt két kősarkantyú között. Az utasok jól vannak, őket szerda reggel egy másik hajóra szállították, majd elkezdték a mentési akciót.

Egy ukrán tolóhajó három órán át próbálkozott a nyílt vízre segíteni a személyszállítót, de az alacsony vízállás miatt majdnem az is fennakadt- közölte Baross Károly, az Észak- Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese a Független Hírügynökséggel. Bár a szlovák vízügyesek felelnek a partszakaszért, a magyar szakemberek is besegítenek a mentőakcióba. Azt mondják, jó esély van arra, hogy elered az eső. Ha több víz kerül a mederbe, könnyebb lesz az üdülőhajót kiszabadítani. Arról is beszéltek, hogy a bősi tározóból engednek vizet, de csak akkor, ha nincs más megoldás.








hirdet�s