Dübörög a nyár, egymást követik a különböző fesztiválok és tóparti bulik

Akt.:
Bulizni jó, de csak ésszel és mértékkel!
Bulizni jó, de csak ésszel és mértékkel! - © Fotó: MTI
Magyarország – Egyre több nyári fesztivál várja a szórakozni vágyókat.

A haverok, buli életérzéshez óhatatlanul kapcsolódik az alkoholfogyasztás és a túlzott lazaság, amivel nem lenne probléma, ha felelősségteljes, nagykorú és a szervezetük működését jól ismerő felnőttekről beszélnénk. A legtöbbször azonban a felnőttek sem felelősségteljesek, ráadásul a nyári fesztiválokon egyre több tapasztalatlan kiskamasz is megjelenik, ezért készítettünk egy rövid, ám célratörő gyorstalpalót, hogy a buli biztosan olyan jól végződjön, mint ahogyan kezdődött.

Tömeg

Érdemes megbeszélni a barátokkal egy fix találkozópontot, ami lehetőleg egy csendes, mégis központi helyen legyen. Így ha valakit véletlenül elsodor a tömeg, ott később biztosan megtaláljátok egymást a többiekkel. Az a legideálisabb – amennyiben valamiért szétválik a csapat –, ha minimum párban közlekedtek, így kisebb az esély arra, hogy bajba kerüljetek.

Alkoholos italok

A nagy melegben mindig kalkulálni kell azzal, hogy az alkoholos italok erősebben hatnak a szervezetre, ezért sokkal óvatosabban kell bánni az italfogyasztással. Érdemes előre kitalálni, hogy aznap milyen alkoholt szeretnétek inni és nem ajánlott mással keverni vagy koktélokat fogyasztani, mert azok alattomos módon kiüthetik az embert.

Zaj

Amennyiben mindenáron a színpad közvetlen közelében szeretnétek tartózkodni, szerezzetek be speciálisan zenészeknek, DJ-knek vagy fesztivállátogatóknak készített füldugót, amivel ugyanúgy élvezhetitek a zenét, viszont megkímélitek magatokat a hosszú távú halláskárosodástól.

Telefon

Bármennyire ragaszkodtok a csúcstechnológiás okostelefonhoz, jobb a fesztiválra beüzemelni egy régi típusú készüléket. Így nem okoz akkora gondot, ha a buli hevében véletlenül elhagyjátok és a tolvajokat is távol tartja az olcsó készülék látványa.

Gyógyszerek

Amennyiben rendszeresen kell szednetek valamilyen gyógyszert, mindenképpen kérdezzétek meg az orvost, hogy kell-e tartani a napsugárzás vagy az alkoholfogyasztás ártó hatásától, de ami a legfontosabb, hogy ne hagyd otthon a tablettákat!

Hőség

Nagy melegben mindig fontos a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, lehetőleg sima víz vagy tea, és nem üdítőital formájában. Fontos, hogy a hőségben szellős ruha viselete az ajánlott, de a késő nyári estékre gondoskodni kell melegebb öltözetről is.

Vízpart

Bármennyire vonzóak a természetes vizek vagy a hűvös medence, felhevült testtel és alkoholos befolyásoltság alatt nem szabad bemerészkedni, mert a szívinfarktus és a fulladás veszélye is fenyeget, életkortól függetlenül.

Idegenek

A bulik természetes velejárója az ismerkedés, de nem árt óvatosnak lenni. Ne húzódjatok félre a többiektől az idegennel, ha szimpatikus nektek, cseréljetek telefonszámot és másnap, lehetőleg barátok kíséretében találkozzatok vele egy nyilvános helyen. Nem szabad vadidegenektől italt elfogadni. Amennyiben ez mégis megtörténik, kérjétek meg a pultost, hogy elétek tegye a poharat miközben tölt, így elkerülhetitek azt a veszélyt, hogy valamilyen kábítószer kerüljön bele. Ha valamiért nem tudtok figyelni az italra, ne igyatok belőle többet, inkább öntsétek ki és kérjetek újat.

Rosszullét

Amikor valaki rosszul van, le kell fektetni az árnyékba és azonnal a rendezvény jól felszerelt mentőcsapatához fordulni. Sokszor elég a biztonsági embereknek szólni, és ők már intézkednek is. Mindenképpen kell a szakértő segítség, nem szabad elbagatellizálni a dolgokat.

Szállás

A szálláshelyre is a lehető legtöbb ismerős kíséretében kell közlekedni. Mindig legyen nálad elegendő pénz, hogy ha véletlenül elkeverednél a többiektől, hívhass egy taxit a biztonságos hazatérés érdekében.

– ÉM-NK –








hirdetés








hirdet�s