Draskovics újracsomagolna – Népszabadság

A jelenleginél takarékosabb és tudatosabb állam épülne a mainál jóval kevesebb közalkalmazottal és köztisztviselővel, ha a Draskovics Tibor vezette Államreform Bizottság több száz javaslatának legalább fele megvalósulna – írja a Népszabadság.

A néhány hete készült, most kiszivárgott anyagból kiderül: gazdasági társaságokká alakítaná a költésvetéshez tartozó kórházakat az Államreform Bizottság. Ez azt jelentené, hogy az ott dolgozók megválnának közalkalmazotti státuszoktól, így 13. havi fizetés sem járna nekik.
Az önkormányzati hivatalok esetében a közfeladatokat kistérségi szinten végeznék – ezzel sokak állása szűnne meg. A közkiadások mérséklésére továbba azt is javasolja a munkaanyag, hogy a helyi adókat is az APEH szedje be. Úgy tartják, ezzel 4-5 ezer ember fizetését lehetne megspórolni – írja a lap.

Ezek mellett a forint alapú lakáshitelek támogatása mögül is kivonulna az állam, ezzel is csökkentve kiadásait. A bizottság a 100 kilométernél hosszabb utak esetében, ahol busz- és vonatjárat is van, megszüntetne minden ártámogatást a párhuzamos buszjáratokon. Vélhetőleg ezzel a járatok megszüntetését is elősegítené – véli a Népszabadság. Emellett a telefonár-támogatásnak is vége lenne – írja a lap.

A javaslatok többsége nem a tárcák vagy a kormány kialakult álláspontját tükrözik, a minisztériumokkal a napokban kezdett egyeztetni a bizottság elnöke – írja a lap.