Drámaian kevés szociális bérlakás van itthon

A nyugati országokhoz képest a közép-kelet európai régióban, így Magyarországon is drámaian alacsony a szociális bérlakások aránya. Az ENSZ képviselői és a témával foglalkozó kutatók, uniós szakértők, szakpolitikusok, civilek hétfőn tudományos konferencián vitatják meg az elmúlt 15 év tapasztalatait Budapesten. Az esemény az ENSZ Habitat világnapjára esik, ami a lakhatási problémák nemzetközi napja.

A közép-kelet európai térségben a kilencvenes évek végén vált kritikussá a helyzet, miután a volt szocialista országok túlestek a politikai és gazdasági változásokon. Ezekben az országokban, köztük Magyarországon is visszaszorult az állami szerepvállalás a lakásszektorban. Az állami bérlakásokat tömegesen privatizálták, visszaestek az állami lakásépítések és csökkentek a lakhatási támogatások. Magyarországon a rendszerváltás előtt a teljes lakásállomány 40 százaléka szociális bérlakás volt. Mára ez az arány a tizedére, 4 százalékra esett vissza, ami drámaian alacsony. A nyugat-európai országokban ez az arány minimum 20 százalék körül mozog, sőt Angliában és Hollandiában meg is haladja- mondta a Független Hírügynökségnek Sümeghy György, a Habitat for Humanity nevű civil szervezet országos igazgatója.

A hivatalos nyilvántartások szerint Magyarországon most nagyjából 22 ezer család igényel szociális bérlakást. A becslések szerint viszont ennek több mint a duplája is lehet azoknak a száma, akiknek szükségük lenne a megfizethető lehetőségre. Az önkormányzatoknál hosszú várólisták vannak, és évente mindössze 1000-2000 bérlakás válik elérhetővé az országban. Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy jelenleg már több millióan élnek szegénységben vagy nehéz körülmények között, akkor jól látszik, hogy ennél jóval több szociális bérlakásra lenne szükség – fogalmazott a szakember.

Az ENSZ szempontjából a lakhatási problémák elsősorban az elmaradott, harmadik világbeli országok lakóit érintik, de egyre több az olyan fejlett ország is, ahol a nagyvárosokban hatalmas gettók, nyomornegyedek alakultak ki. A mi régiónkban természetesen másképpen jelentkezik a probléma, de nem kevésbé fontos- tette hozzá Sümeghy György. A Budapestre érkező mintegy ötven szakember a közép-kelet európai szociális lakhatási szektorral kapcsolatos adatokat és, trendeket próbálja feltérképezni. A probléma megoldására a kilencvenes évektől több országban indítottak programokat, amelyek egy része beépült az adott országok nemzeti lakhatási stratégiáiba. A konferencia célja, hogy a szakemberek összegyűjtsék és megosszák egymással a jó gyakorlatokat.

Sümeghy György úgy véli: az sem kizárt, hogy a résztvevők ajánlást is megfogalmaznak majd a kormányzat felé, de ez várhatóan nem a konferencia végén, hanem valamivel később lesz esedékes.








hirdetés








hirdet�s