Drága nyári emléket kapott 200 család a Balatonról

150 ezer forintos büntetésről szóló csekket kapott 200 család, mert még nyáron, Balatonalmádiban tilosban parkoltak a trand előtt. A nyaralók azt mondják, mire a hangosbemondó felszólította az autósokat, hogy hagyják el a területet, már mindenki büntetőcédulát talált a szélvédőn. A helyiek is méltánytalanul magas büntetésnek tartják a 150 ezer forintot.

Balatonalmádi strandja előtt 700 autó tud parkolni egyszerre. Egy nyári, meleg hétvégén azonban 6- 7 ezer autós is érkezik a partra és oda állnak, ahol helyet találnak – mondta a Független Hírügynökségnek Hegyi Zoltán önkormányzati képviselő, a strand gondnoka. A megbüntetett családok arra panaszkodnak, hogy a területen nem jelzi egyértelműen egy tábla sem, hogy oda nem szabad állni. A rendőrök szerint viszont, a park minden területén jelzik a táblák, hogy nem szabad a fűre hajtani, úgyhogy szabályosan járt el a rendőrség – mondta Csibrik Csaba alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője.

A helyi lakosok és a 200 család is egyetért abban, hogy a büntetés mindenképpen magas. Május óta kerül ennyibe a Balaton- parton természetvédelmi területen tilosban parkolni, a zéró tolerancia jegyében döntött így a kormány. Korábban pár tízezer forint szerepelt a csekken. Aki nem ért egyet a büntetéssel, fellebbezhet, a rendőrség megvizsgálja a határozatot, és ha helyt adnak a fellebbezésnek, visszavonják a büntetést.

A helyiek szerint a parkolási gondokat sürgősen meg kell oldani. A strand gondnokának tervei szerint jövőre éppen azt a természetvédelmi területet jelölik ki ideiglenes parkolónak, ahol idén megbüntették az autósokat.








hirdet�s