Nyugdíjügy – Alkotmánybírósághoz fordul a Jobbik, ha megvonják a rendvédelmi dolgozók nyugdíját

By Olajos Katalin
 Budapest  (MTI) – A Jobbik diszkrimináció miatt az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul, ha megvonják a rendvédelmi dolgozók nyugdíját.

Bertha Szilvia országgyűlési képviselő hétfői, az MTI-nek küldött közleményében azt írta: abban az esetben pedig, ha az összes, öregségi nyugdíjkorhatár alatti nyugdíjat megvonják, pártja a strassbourgi emberi jogi bírósághoz fordul jogorvoslatért.
    Az ellenzéki párt emellett egyetértését fejezte ki a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) tiltakozó demonstrációjával. Mint írták, “a Fidesz a szocialista kormányokhoz hasonlóan elkezdte alkalmazni az intézkedéseivel egyet nem értő tömegek vezetőinek társadalomból történő kivonását”.

A Jobbik a TMRSZ hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanújával őrizetbe vett vezetőjét, Szima Juditot – aki a párt európai parlamenti listáján szerepelt 2009-ben – politikai fogolynak tekinti, mivel – olvasható a közleményben – “nyilvánvalóan a kérdéses és nagy felháborodást kiváltó alkotmánymódosításról történő hétfői zárószavazás idejére kívánták a demonstráló tömeg éléről eltávolítani”.
    A parlament hétfőn délután dönt a korhatár előtti nyugdíjak megvonását, csökkentését és szociális segéllyé alakítását lehetővé tévő fideszes alkotmánymódosító javaslatról.



.
BOON.HU

További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés