Magyarország

2010.07.08. 19:15

Legyen Csepelen vigalmi negyed! - RTL Híradó

<p>Legyen Csepelen vigalmi negyed - ilyen javaslat is érkezett a volt Csepel Művek területén álló 10 ezer négyzetméteres csarnok hasznosítására.</p>

A tulajdonos még nem döntött, de az önkormányzat és a prostituáltak érdekvédelmi szervezete szerint a jogszabályok miatt vigalmi negyedet Magyarországon biztosan nem lehet létrehozni - számolt be az RTL Híradója.

Magyarországon hiába írja elő törvény, tíz éve nem jelölt ki egyetlen önkormányzat sem türelmi zónát. A Csepel Művek egyik legnagyobb, 10 ezer négyzetméteres üzemcsarnokában lehetne Budapest, sőt, az ország első vigalmi negyede. Legalábbis valaki ezzel az ötlettel állt elő az épület tulajdonosa által kiírt hasznosítási pályázaton.

A szomszéd műhelyben nem is hallottak az ötletről. A Prostituáltak Érdekvédelmi Szövetségének elnökét sem kereste senki, de szerinte nemcsak itt: egyáltalán, sehol sem lehet vigalmi negyedet létrehozni. Földi Ágnes azt mondta, hogy a jogszabályok szerint ilyet nem lehet csinálni, mert ha valaki az épületét ilyen célra adja, azt a törvény bünteti.

Ráadásul a New York-i egyezmény is tiltja a bordélyházak működtetését. A csepeli önkormányzat is azt írja közleményében, erre nincs jogi lehetőség, és ők mindenképpen meg is akadályoznák.

Az ingatlan tulajdonosa nem akart nyilatkozni, csak annyit mondott: 22 pályázat érkezett, két héten belül döntik el, melyiket valósítják meg.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!