Döntetlennel zárta az évet a Spartacus

Akt.:
Döntetlennel zárta az évet a Spartacus
Nyíregyháza – Lucsánszky Tamás együttese kétszer is egalizált és a negyedik helyről várja majd a folytatást.

Hideg, szeles idő várta vasárnap Tatabányán az idei búcsúmeccsén a pályaválasztó Budaörs és a vendég Szpari játékosait, köztük a sérülés miatti hosszú kihagyás után kezdőként lehetőséget kapó Rubus Tamást.

A budaörsiek kezdtek eredményesebben és hamar előnyhöz jutottak Kékes Alexander révén. Sokáig nem örülhettek, mert Kesztyűs Barna egalizált. A játékrész hátralévő részében főként mezőnyben pattogott a labda, igaz néhányszor mindkét kapusnak volt tennivalója.

A szünet után újfent a budaörsiek ébredtek fel hamarabb és Czvitkovics Péter a gólpassza után immár találatot is jegyezhetett. A Szpari rátett egy lapáttal, Pekár László közel állt az egyenlítéshez, ám szabadrúgását nagy bravúrral védte Bese Balázs. Nem sokkal később azonban tehetetlen volt, mert egy tetszetős nyíregyházi akció végén Sinanovics Sinan nem hibázott.

A hátralévő időben a Spartacus megpróbálta megszerezni a három pontot érő találatot, ámbár volt rá lehetőség, nem sikerült. Így az idei utolsó meccsen maradt a döntetlen.

KM


Labdarúgás: NB II., 21. forduló

Budaörs – Nyíregyháza Spartacus 2-2 (1-1)

Tatabánya, 200 néző, v.: Dolnegó (Punyi, Márkus)

Budaörs: Bese – Menyhárt, Ódé, Kékesi, Tányéros, Csobánki (Sajbán Miklós 79.) , Sajbán Máté, Bakos, Horváth R., Czvitkovics, Horváth E.(Deli, 75.) . Szakmai igazgató: Bognár György

Spartcaus: Jova – Hinora, Fodor, Kelemen, Farkas – Kártik, Rubus (Rezes, 60.) – Sinanovic (Bajzát 84.), Kesztyűs (Papp 84.), Pekár – Gajdos. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás.

Gól: Kékesi (1-0) az 5., Kesztyűs (1-1) a 11., Czvitkovics (2-1) az 53., Sinanovics (2-2) a 70. percben.

5. perc: Czvitkovics beadását Kékesi 8 méterről fejelte a kapuba, 1-0.

11. perc. Sinanovics begurítása után Kesztyűs 6 méterről nem hibázott, 1-1.

53. perc: Czvitkovics 22 méterről lőtt a léc alá, 2-1.

70. perc. Gajdos Zsolt 14 méteres lövése a kapusról Sinanovics elé pattant, aki 8 méterről lőtt a kapuba, 2-2.

Bognár György: – Több helyzetet dolgoztunk ki, így valamivel közelebb álltunk a győzelemhez. A mezőnyjáték azonban kiegyenlített volt, így igazságos döntetlen született.

Lucsánszky Tamás: – Végig futottunk az eredmény után. A játék képe alapján a Budaörs közelebb állt a győzelemhez, így örülök az egy pontnak.

További eredmények: Békéscsaba 1912 Előre-Szeged 2011 3-1 (2-1), Csákvár-Sopron 1-1 (0-0), ZTE-Gyirmót 2-4 (1-2), Siófok-Mosonmagyaróvár 2-2 (1-0), Cegléd-MTK 0-1 (0-0), Vác-Kazoincbarcika 1-0 (0-0), Szolnok-Soroksár 1-3 (1-2), Budafok-Dorog 0-0.

A bajnokság állása

1. MTK 21 17 1 3 50–16 52

2 Kisvárda Master Good 21 11 4 6 39–22 37

3. Békéscsaba 21 11 4 6 39 -22 37

4. Nyíregyháza Spartacus 21 9 7 5 32–22 34

5. Vác 21 9 6 6 29–20 33

6. Cegléd 21 9 6 6 24–25 33

7. ETO FC Győr 21 9 5 7 27–26 32

8 Gyirmót 21 9 4 8 36–29 31

9. Budaörs 21 8 6 7 36–32 30

10. Szolnok 21 8 4 9 24–28 28

11. Kazincbarcika 21 8 4 9 21–26 28

12. Dorog 21 7 7 7 29–26 28

13 Soroksár 21 7 6 8 21–24 27

14. ZTE 21 6 5 10 23–33 23

15. Mosonmagyaróvár 21 5 8 8 19–26 23

16. Siófok 21 5 5 11 20–31 20

17. Szeged 2011 21 4 7 10 14–26 19

18 Budafok 21 4 7 10 18–31 19

19 Csákvár 21 4 6 11 20–42 18

20 Sopron 21 1 9 11 12–29 12








hirdetés








hirdet�s