Doncsev András: a Cseh Tamás Program jó befektetés

Budapest – Mára talán minden ellenzőt, kétkedőt, bizonytalant sikerült meggyőznünk arról, hogy a Cseh Tamás Programra fordított forrás jó helyre kerül – mondta a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a program második születésnapján tartott ünnepségen kedden a budai Várkert Bazárban.

“A fontos célokat szolgáló kezdeményezés képes a könnyűzenébe forgatott adóforintokkal további magánforrásokat is megmozgatni, ezzel az egész hazai könnyűzenei életnek új lendületet adni” – hangsúlyozta Doncsev András.

Mint fogalmazott, a Cseh Tamás Program egy minden korábbinál szélesebb összefogásra épül, mivel a zeneipar számtalan új szereplőjének bevonásával született meg. Felidézte, hogy már az első évben ráfordított 500 millió forinttal megmozgatta az egész hazai könnyűzenei életet, ebből az összegből akkor 42 induló zenekart, 49 vidéki klubot, 190 előzenekari koncertet tudtak támogatni.

“A programnak a második évre sem tört meg a lendülete, a 2015/2016-os évadban kétszer akkora összegből közel 1200 koncertet és más könnyűzenei program megvalósítását segítettük, miközben folytattuk képzési programunkat, fontos bázisa lettünk a honi könnyűzenei örökség megőrzésének és a szakma számára is hasznos kutatásokat indítottunk” – sorolta Doncsev András.

Megemlítette, hogy az idei Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató három döntőse közül kettő, a Bagossy Brothers Company, valamint a Run Over Dogs is a Cseh Tamás Program támogatottja volt.

“Ha ismét készülne egy zeneipari felmérés, abba mindenképpen beszállnánk, mert érdemes lenne kimutatni a Cseh Tamás Program hatását, hasznosulását a magyar könnyűzenére” – mondta az MTI kérdésére az NKA alelnöke.

Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője arról beszélt, hogy az elmúlt évben mintegy 1,4 milliárd forintot tudtak költeni a magyar könnyűzene különböző szegmenseinek támogatására. Kitért arra, hogy a Cseh Tamás Program megszületéséhez sokan járultak hozzá jó ötletekkel, tanácsokkal, és örömét fejezte ki, amiért az első program induló zenekarai, mentorai, a klubok és a média részéről támogatást elnyertek közül többen eljöttek megünnepelni a második születésnapot.

“Nagy siker, hogy folytatni tudjuk a programot, amely nem elsősorban arról szól, ki mennyi pénzt tud magának megszerezni, inkább a közös gondolkodásról, a szakma előreviteléről. Sok vidéki klub ma már tudna nem működni a Cseh Tamás Program nélkül, sok támogatott zenekar tudott jelentősen előre lépni” – fűzte hozzá Bajnai Zsolt.

Mint elhangzott, a következő év pályázati felhívásai várhatóan júniusban jelennek meg a program honlapján.

Frenreisz Károly zenész, a Metro és az LGT egykori, a Skorpió jelenlegi tagja azt mondta, hogy a Cseh Tamás Program egy olyan támogatás, amely rendkívül fontos lökést ad a fiatal zenekarok, előadók első lépéseinél.

“Nagyon sok tehetség van ebben az országban, de nem mindenki kapja meg a lehetőséget. A program ezt biztosítja, ugyanakkor később ki kell menni az életbe, és támogatás nélkül kell folytatni a pályát” – jegyezte meg. Frenreisz Károly felidézte, hogy a magyar rockzene a hetvenes években nagyon népszerű volt Kelet-Európában, a Cseh Tamás Program pedig talán a mostani generációnak segít elérni a népszerűséget külföldön.

– MTI –








hirdetés