Dolgozunk december 24-én

Mégsem lesz munkaszüneti nap december 24-e, mivel a kormány és a szociális partnerek nem tudtak dűlőre jutni a kérdésről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT).

Nem sikerült megállapodniuk a munka törvénykönyve módosításárol sem – írja a Népszabadság.

A munkaszüneti napok rendjéről az OÉT joga dönteni, de mivel a munkavállalói szervezetek ellenezték az újabb pihenőnap bevezetését, december 24-e mégis munkanap marad.

A munkáltatók a munka törvénykönyvének módosításával sem értettek egyet, főleg a munkaerő-kölcsönzés feltételeivel kapcsolatban. A tervezet szerint az ilyen munkaerőt alkalmazó cégek a jövőben kötelesek lennének ellenőrizni a kölcsönbe adó, illetve a kölcsönzött munkavállaló közti munkaszerződést.

 Ez a munkáltatók szerint túlzott feladatot ró a cégekre. Sérelmezték továbbá, hogy az kölcsön-munkaerőt maximum fél évig lehetne alkalmazni, az állandó alklamazottakéval azonos fizetésért.

A szakszervezetek ezzel szemben úgy vélték, szükség van a féléves korlátozásra, és ragaszkodnak ahhoz is, hogy ne lehessen különbséget tenni a keresetek között. A jelenlegi gyakorlat szerint a kölcsönzött munkavállalók bármeddig dolgozhatnak egy helyen, az állandó státusszal rendelkezőkénél lényegesen kevesebb fizetésért.








hirdet�s