Dolgozni – de hol?

Annak idején valamennyi nyaramat végigdolgoztam. Többnyire az erdőgazdaságban: favágó versenyeken, erdei szánkópályák és vadösvények kitűzésénél, aztán voltam konyhai beszerző, kézbesítő, hordtam zsákokat, valamint tüzifát is. Kolodzey Tamás jegyzete.

Nekem tetszett a diákmunka, az, hogy „fontos emberként” kezeltek, feladatokkal bíztak meg, s mindezekért még pénzt is adtak. A nyolc-tíz hetes melóval szerzett forintjaimból utaztam be az egykori Német Demokratikus Köztársaságot és Csehszlovákiát, sőt jutottam el a hajdani Szovjetunió nagyon távoli köztársaságaiba, továbbá a magyar labdarúgó válogatott számos külföldi meccsére.


Sok diák most is dolgozna, de nincs hol és mit. Régen nem kellett kilincselni, szó szerint sorban álltak értünk, ma ott tartunk, hogy a közép- és főiskolások, ha nincs szerencséjük, vagy nem rendelkeznek különleges kapcsolatokkal, húsz telefonhívással sem tudnak maguknak értelmes elfoglaltságot felhajtani. Igaz, olykor válogatnak, nem vállalnak el bármit, mint az én korosztályom tagjai évtizedekkel ezelőtt. Így, ha akarják, ha nem, felszabadul a nyaruk, viszont üres marad a zsebük és később azokat az élményeiket sem tudják majd elmesélni, ami nekem most megadatott…

– Kolodzey Tamás –

Kapcsolódó cikkek:

  • Diákmunka: nem jut mindenkinek
  • Diákmunka: éjszaka nem dolgozhatnak
  • Megkezdődött a diákmunkaszezon



  • 0Hozzászólás

    Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

    Még 1000 karakter

    A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






    hirdet�s