Dobogóra vágyik a Mezőkövesd
A matyóföldiek első edzéséről hiányzott Szabados György vezetőedző, aki Telkiben A-licences továbbképzésen vett részt. A tréner távollétében Sivák Sándor játékos-pályaedző parancsára dolgoztak a keret tagjai.
– Gyuri kedden találkozik először az együttes tagjaival – közölte helyettese, aki immáron nyolcadik esztendeje szorgoskodik Mezőkövesden. – Saját jövőmről annyit mondhatok, hogy szerződésem szerint a tavaszi idényben még futballozni és edzősködni is fogok. Minden bizonnyal ez lesz az utolsó szezonom, hiszen 38. évemben járok, lassan eljön a végleges váltás ideje. Korábban Huszák Géza munkáját is segítettem, most pedig már Szabados Gyurit támogatom, amiben csak tudom. Nem csupán a hétfői tapasztalat mondatja velem: csapattársaim nagyon korrektek velem szemben, mindent megcsinálnak, amire csak kértem és kérem őket.
Az MSE kerete hétfőn még nem változott, keddre azonban bejelentéseket ígérnek a klub háza táján.
– Vezetőink ekkor találkoznak a gárda tagjaival, ezért várható, hogy személyi kérdésekben is döntést hoznak – folytatta a pályaedző. – Így most az esetleg távozókról, vagy az érkezőkről sem tudok beszámolni.
Vámosiék naponta egy edzésen vesznek részt, foglalkozásaik ezen a héten rendre 14 órakor kezdődnek. Futnak és műfüvön játszanak, amelyen fel kell pörögniük, hiszen a jövő héten már napi két edzéssel indul be náluk a nagyüzem. Őszük rosszul sikerült, tavasszal viszont javítani akarnak: céljuk valamelyik dobogós helyezés megszerzése.
Sivák Sándor elmondta még, hogy végig hazai környezetben készülnek, edzőtáborba nem utaznak, sporttelepükön minden adott a zavartalan munkavégzéshez.
ÉM-KT
Az MSE kerete |
| A hétfői tréningen részt vett: Szántai Levente (kapus), Nagy Péter, Vámosi Csaba, Elek Norbert, Kaszás Norbert, Ur László, Irhás Ignác, Zováth János, Lakatos Béla, Palásthy Norbert, Hamar Ádám, Sivák Sándor, Husanik Patrik, Stefan Enescu, Lipusz Norbert, Török Sándor, Bogdány Csaba, Bagi István, Olasz Dénes, Jeremiás Gergő. Hiányzott: Ficsor Dávid. Az ifik közül a nagyokhoz került: Gallik Gábor. |
Edzőmeccsek, teremtornák |
| Január 18. 14.00: Mezőkövesd-Zsóry – Eger (műfüvön) Január 21. 11.00: Mezőkövesd-Zsóry – Dunakanyar-Vác (műfüvön) Január 25. 14.00: Dunakanyar-Vác – Mezőkövesd-Zsóry Január 28. 12.00: Mezőkövesd-Zsóry – DVTK Január 29. 9.00: Borosi Kupa selejtező (mezőkövesdi városi sportcsarnok) Február 1. 14.00: DVTK – Mezőkövesd-Zsóry Február 4-5. 9.00 (?): Borosi Kupa döntő (miskolci városi sportcsarnok) Február 8. 14.30: FTC II – Mezőkövesd-Zsóry Február 11. 11.00: Mezőkövesd-Zsóry – KBSC Február 15. 15.00: Mezőkövesd-Zsóry – FTC II Február 18. 11.00: Mezőkövesd-Zsóry – Cigánd (?) Február 22. 15.00: Putnok – Mezőkövesd-Zsóry |