Dobogón Kazárék

Kazárék a dobogóra repültek Veszprémben
Kazárék a dobogóra repültek Veszprémben - © Fotó: Dudás Endre
Veszprém – Megváltozott a végeredménye a 22. Veszprém Rallynak.

Az Országos Bajnokság idei ötödik futamán, a pályán elért teljesítmények alapján Herczig Norbert szerezte meg a győzelmet, megelőzve Turán Frigyest és Ollé Sándort, negyedikként pedig a miskolci Kazár Miklós ért célba.

A verseny után azonban Ollé Sándor nem járult hozzá ahhoz, hogy a szokásos bontáson az autójának megmérjék a köbcentijét. A műszaki ellenőrzés megtagadása pedig – a szabályok értelmében – azonnali kizárást vont maga után – árulta el Kovács Levente, a 22. Veszprém Rally versenyizgatója. – Ennek értelmében minden páros egy helyet előrelépett: a dobogón Herczig és Turán mögött Kazár Miklós lett a harmadik.

Ez pedig egyszersmind azt is jelenti, hogy két futammal a vége előtt a meggyőző pontkülönbséggel élen álló Herczigéket már csak Kazárék hozhatják be az éves összetettben. Ehhez azonban a kassai és a pécsi viadalon a címvédőnek a lehető legtöbb pontot össze kell gyűjtenie.



Sporthírek