DKSK Miskolc: négyből négy

DKSK Miskolc: négyből négy
A női kosárlabda NB I/A 5. fordulójában, szombaton Zalaegerszegen lépett pályára a DKSK Miskolc.

Nincs közel Miskolchoz Zalaegerszeg, de a szombati hosszú buszút nem látszott meg a vendégeken a mérkőzés elején. A Zala Volán-ZTE riadtan indította a meccset, a hazaiak nem nagyon tudtak mit kezdeni a keményen védekező Diósgyőrrel, ráadásul vészes gólínségben szenvedtek, hiszen az első 7 percben csak 3 pontot tudtak szerezni.

VIP chat

Tapodi Péter, a DKSK vezetőedzője a jövő héten szerdán, október 19-én 11 órától lesz a Borsod Online VIP chatjének (http://vipchat.boon.hu) vendége, akitől portálunkon nem csak ebben az időpontban lehet kérdezni, hanem előzetesen is lehet kérdéseket feltenni a következő e-mail címen: boon@inform.hu.

Azonban a túloldalon sem jeleskedtek a játékosok, egyvalakit kivéve, ez pedig Daliborka Vilipic volt. A bosnyák-szerb center ebben a negyedben a piros-fehérek 13 pontjából 10-et szerzett, és így a DKSK került kedvezőbb helyzetbe. A második tíz perc elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, és amikor Vilipic megkapta harmadik faultját és ezért a kispadra került, kiegyenlített lett a mérkőzés.

Azonban az egerszegieknél hiányzott az a kis plusz, amivel a maguk javára tudták volna fordítani a mérkőzést. A hosszú szünet előtti utolsóelőtti másodpercben a hazaiak szakvezetője kapott technikai hibát reklamálásért, Djelmis pedig a négy büntetőből hármat bevágott és ezzel egálra hozta a játékrészt.

Gyors indítások

Fordulás után labdaszerzésekkel és az ebből kialakított gyors indításokkal jeleskedtek a vendégek, és ekkor már a kinti dobásaik is bejöttek. Mind ezt eredményezte, hogy ebben a játékrészben gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, hiszen az utolsó etapra 22 pontos fórt gyűjtöttek a vendégek.

A befejező negyedben nem védekezett jól a Diósgyőr, Németh B. pedig egymás után szórta a triplákat – szám szerint négyet – így a hazaiak egyre közelebb kerültek a DKSK-hoz. De közben az idő is fogyott, a vendégek előnyénél jobban, így az összecsapást a hullámzó játékot nyújtó piros-fehérek nyerték.

BCs

Jegyzőkönyv

Zala Volán-ZTE – DKSK Miskolc 67-74 (7-13, 20-20, 15-29, 25-12)

Zalaegerszeg, 200 néző. V.: Bodnár, Papp.
Zala Volán-ZTE: NÉMETH B. (25/12), Szélesy (8/3), Szőke (5/3), MOUA (10), Libicova (5). Csere: HELLER (14), Ambrus Sz. (-). Vezetőedző: Bencze Tamás.
DKSK Miskolc: Englert (4), FÜRÉSZ E. (11), Jokovic (11/3), AMBRUS E. (12), VILIPIC (18). Csere: DJELMIS (13), Pavicevic (5), Fodor (-), Halmos (-). Vezetőedző: Tapodi Péter.

Kipontozódott: Szélesy a 40. percben.

Mestermérleg

Bencze Tamás:– Gratulálok a Diósgyőrnek, jobb csapat, mint mi, elsősorban Vilipiccsel, akivel nem tudtunk mit kezdeni. Ettől függetlenül büszke vagyunk a csapatomra, nem vallottunk szégyent.

Tapodi Péter:– Egy jó ellenfelet győztünk le, erősen hullámzó játékkal.








hirdet�s