DKSK-MISI: Néhányan a szentestéjükön kosaraznak
Kissé szokatlan időpontban, pénteken játssza hazai meccsét a DKSK-MISI élvonalbeli női kosárlabdacsapata. A 18 órakor kezdődő, Zalaegerszeg elleni csata azért lesz ezen a napon, mert a meccs(ek)nek otthont adó miskolci városi sportcsarnok ezen a hét végén egy rendezvény miatt foglalt.
– Régen nem volt mérkőzés, örülök, hogy újra játszani kell – mondta Milen Vukicevic, a DKSK-MISI edzője, aki arra a kérdésére, hogy mi az, aminek nem örül, így folytatta: – Annak nem, hogy van olyan játékosunk, aki biztosan nem játszik a Zalaegerszeg ellen. Ez ugyan nem öröm, de nem is ad okot a sírásra. Kisebb, nagyobb problémák mindegyik csapat életében voltak, vannak és lesznek is. Ezeknek a megoldására kell törekedni, és ha kiesik valaki, akkor azt igyekezni kell pótolni. Ilyenkor másoknak jut nagyobb szerep, őket kell felkészíteni, illetve a rendelkezésre álló, hadra fogható játékosokhoz kell igazítani a taktikát, vagy éppen a rotációt. Jó lett volna, ha a két ünnep között össze lehetett volna hozni azt a két edzőmeccset, amit terveztünk, de hiába próbálkoztunk a szomszédos országok csapatainál, Szlovákiában és Romániában, nem sikerült ellenfelet találni. Akiknél érdeklődtünk azok más munkarend szerint dolgoztak, mint mi, és nekik nem fért bele az edzőmeccs. Így végül ezt az időszakot a fizikai állapot javítására használtuk fel, és ennek a hétnek az elejétől került előtérbe a taktikai elemek gyakorlása.
Ami biztos: a DKSK-ból Farkasinszki bokarésülése miatt nem játszik a ZTE ellen. A zalai csapatról szólva Milen Vukicevic a következőket mondta:
– Több éve együtt vannak, most is jól szerepelnek, van 7-8 játékosuk akiket rotálni tudnak. Igaz, nem túl magasak, de nem is alacsonyak, és jól dobnak kintről. A csapat motorja a diósgyőri nevelésű Bukovszki Mónika, elsősorban őt kellene semlegesíteni ahhoz, hogy partiban tudjunk velük lenni. Az biztos, hogy tapasztalt csapat a ZTE, nekünk ezt harcisággal, akarattal kell kompenzálnunk. Reméljük a szurkolóinktól ezúttal is kellő támogatást kapunk, mert ez mindig nagy segítséget jelent a számunkra.
Milen Vukicevictől azt is megkérdeztük, hogy mivel a mérkőzés az ortodox karácsony szent estéjére esik, a DKSK szerb játékosai (Budimir, Hadzovic, Skoric) kapnak-e pár nap szabadságot a mostani meccset követően.
– Sajnos, erre nincs lehetőség, egy hét múlva pénteken, Pécsett lesz bajnokink, így be kell érniük azzal a néhány nappal, amit akkor kaptak, amikor itt, Magyarországon volt karácsony – jegyezte meg a DKSK edzője.
A női kosárlabda NB I/A csoport állása |
| 1. UNIQA-Euroleasing Sopron 14 14 – 1126-710 28 2. UNI SEAT Győr 14 13 1 1162-832 27 3. Pécs 2010 14 12 2 1106-804 26 4. Zalaegerszegi TE NKK 14 10 4 1010-871 24 5. Ferencvárosi TC 14 10 4 974-908 24 6. Bajai NKK 14 7 7 922-950 21 7. DKSK-MISI 14 5 9 894-982 19 8. Vasas-Basket 14 4 10 779-863 18 9. Ceglédi EKK 14 4 10 868-1049 18 10. AKSC Szekszárd 14 3 11 902-1113 17 11. BSE-FCSM 14 1 13 714-1037 15 12. ELTE-BEAC Újbuda 14 1 13 805-1143 15 |