DKSK-MISI: Kilencven pont a kosárban
Reiner büntetői jelentették az első pontot, pontokat a Diósgyőrnek, amire a pécsiek sikeres közeli, és középtávoli dobásokkal válaszoltak (6-2). A nyitó negyed közepén eladott labdák, és pontatlan dobások színesítették a játékot (a bosszantó az volt, hogy a miskolciak egymás után kilenc alkalommal sem találtak be a gyűrűbe), viszont amikor Sarok és Murphy is hintett egy-egy triplát, mindjárt tíz egységnyi lett a különbség a baranyaiak javára – amire időt kért Milen Vukicevic. Nagy hibaszázalékkal kosarazott a DKSK-MISI, 15-2-nél iszonyúan kellett Hadzovic duplája. Korán a kispadon lévőkhöz nyúlt a pécsi mester, de az összeképen ez nem változtatott, mert a látogatók nem tudtak feljebb zárkózni.
Budimir célzott jól a folytatásban, beállt ,,a tíz” a két gárda között. Pontosságban javulni kezdtek a miskolciak, s amikor Lugosi beszórt egy triplát, azonnal látótávolságon belülre került a Pécs (27-18). Megint jött egy olyan szakasz a meccsben, amikor nem a szép dolgok domborodtak ki, így kissé lelassult a pontgyártás. A diósgyőri szakvezető kért szusszanásnyi pihenőt, aztán Lugosi tett arról, hogy húszról, huszonötre lépjen a DKSK (egy hármassal és egy kettessel). Ezen tíz perc utolsó pillanataiban még a hazaiak is az időkéréshez nyúltak, és a cserékhez; ezt a felvonást döntetlenre hozták a feljövő Skoricék (42-27).
A nagyszünet után bekezdtek a pécsiek (55-27), a hullámvölgyből Vukicsevics-mester pauzával igyekezett kihúzni együttesét. Haladtak a percek, de a Diósgyőr nem talált fogást a házigazdán – csak Skoric büntetőkből. Két perccel a harmadik negyed befejezése előtt már dupla annyival ,,ment” a baranyai csapat (58-29), valóságos pokoljárás volt a DKSK számára ez a negyed (65-31). A befejező szakaszban nem lehetett más feladata a borsodiaknak, hogy valamelyest szépítsenek ezen a csúnya álláson, apró örömöt a 19 esztendős Szabó B. duplája jelentett. A Pécsben – a tavaly Miskolcon is látott center, az utánpótlás válogatott – Szamosi is elérte a tíz pontot, de negyven felé Quigley hármasával ment a pályaválasztó (77-35). A miskolci tréner gyakorlatilag mindenkinek lehetőséget adott már egy olyan meccsen, amelyen borzasztó dobószázalékot produkált a piros-fehér csapat.
ÉM-MI
Jegyzőkönyv |
Pécs 2010 – DKSK-MISI 90-43 (22-7, 20-20, 23-4, 25-12)Pécs, 700 néző. V.: Söjtöry T., Maár G., Radnóti M. Pécs: Raksányi (6), Sarok (5/3), Horváth L. (17/3), Quigley (19/3), Murphy (19/6). Csere: Szamosi (14), Laczi (5), Török (3), Balla (-), Pénzes (2), Végh (-). Edző: Zeljko Djokic. DKSK-MISI: Hadzovic (6), Ocsenás (-), Reiner (6), Skoric (11), Budimir (8). Csere: Lugosi (10/6), Papp (-), Szabó B. (2), Sándor I. (-), Sárréti (-). Edző: Milen Vukicevic. Kipontozódott: Skoric a 33., Papp a 34. percben. Zeljko Dokic: – Ma bebizonyítottuk, hogy a péntek 13.-a is tud szerencsés lenni. Hiányzott már ez a jó hangulat, remélem, hogy maximálisan kiszolgáltuk a lelkes közönségünket. Milen Vukicevic: – Gratulálok a Pécsnek, nagyon jól játszottak. Mi az idény legrosszabb játékát produkáltuk, nagyon rossz napot fogtunk ki. |