A vendégek a nagyszünetig tisztes előnyt gyűjtöttek: többször is elhúztak 10 ponttal, de a hazaiak rendre felzárkóztak. Hullámzó volt a játék, ezért Milen Vukicevic bátran taktikázott, többször is cserélt. A piros-fehérek többször is kifogást emeltek a furcsa stílusban bíráskodó játékvezetők döntései ellen, ezt persze „finoman” tették, így hátrányuk nemn származott belőle. A DKSK-MISI megnyerte az első és a második negyedet is, ez pedig előrevetítette sikerüket és továbbjutásukat.
A folytatásban sem változott a játék képe. Hadzovicék irányítottak, magabiztosan használták ki lehetőségeiket az „öltözőben maradt” egyetemistákkal szemben. A hazaiak a harmadik negyedben elfáradtak és feladták a számukra kilátástalan küzdelmet. A diósgyőriek magas játékosai jól dolgoztak a palánk alatt, rendre összegyűjtötték a lepattanókat, sok faltot harcoltak ki, ziccereiket pedig rendre értékesítették. A játék képe nem változott a negyedik tíz percben sem: a lelkes piros-fehérek egységes teljesítménnyel növelték előnyüket és végül 24 pontot vertek a fővárosiakra.
ÉM-KT
Jegyzőkönyv: |
| ELTE-BEAC Újbuda – DKSK-MISI 51-75 (15-18, 12-19, 12-22, 12-16) Budapest, 40 néző. V.: dr. Valovics, Jakab, Tőzsér. ELTE-BEAC: Kovács (7), Zsámár (8), Horváth Sz. (4), Szász (12), Katona (8/3). Csere: Horváth E. (-), Cseh-Szombati (-), Havasi (9/6), Brixel (2), Rakolczai (1). Edző: Balogh Judit. Kipontozódott: Brixel (35.). Balogh Judit: – Jobb volt a vendégcsapat, sikeréhez nem férhetett kétség. Továbbjutott: a DKSK-MISI. |