Mint arról már beszámoltunk: a DKSK-MISI NB I/A csoportos női kosárlabdacsapatának játékosa, Czirják Noémi ebben az évben nem vett részt egyik edzésen sem. Az irányító-hátvéd lapunknak adott korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy január elején tanulmányi vizsgái miatt maradt otthon szülővárosában, Pécsett, és mivel magántanulóként, negyedikes gimnazistaként ezek a félévi tantárgyi vizsgái nem sikerültek jól, az élvonalbeli sportkarrierje helyett inkább a középiskola befejezésére szeretne koncentrálni a következő hónapokban. Czirják Noémi úgy vélekedett, hogy várhatóan szerződésbontásra kerül majd sor közte, és a DKSK-MISI között.
A DKSK-MISI álláspontját ezen ügyben dr. Mátyás Imre, a klub fegyelmi bizottságának elnöke eképpen fejtette ki: ,,A fegyelmi bizottság a következő információkra alapozva hozott döntést: Czirják Noémi legutóbb 2011. december 31-én vett részt a csapat edzésén, a következő tréningen, január 2-án nem jelent meg, és akkori távolmaradásának okáról senkit nem értesített. Január 11-én ugyan eljött Miskolcra, de nem állt edzésbe, majd két nappal később egy levelet adott a csapat pécsi bajnokiján a helyszínen lévő ügyvezetőnek. A fentiek ismeretében döntött úgy a fegyelmi bizottság, hogy a klub értesítse a játékost arról, hogy szerződésszerűen járjon el, és ennek szellemében jelenjen meg a DKSK-MISI január 23-i edzésén.”
ÉM