Díjazták a múzeumbarát pedagógusokat és iskolákat

A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola kapta idén a Múzeumbarát Iskola-díjat, több tanár pedig megkapta a Múzeumbarát Pedagógus elismerést pénteken Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol 2010-ben adták át először az elismeréseket – tájékoztatta a Független Hírügynökséget az intézmény.

Második alkalommal adták át pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban az intézmény által 2010-ben alapított Múzeumbarát Pedagógus és Iskola-díjakat. Olyan oktatási intézmények és pedagógusok kaphatják meg az elismerést, akik kiemelten kezelik és fontosnak tartják a magyarországi múzeumok kínálta lehetőségek bevonását az iskolai oktatásba.

A Múzeumbarát Iskola-díjat idén a Mozgásjavító Általános Iskola kapta, illetve külön elismerésben részesült Vásárhelyi Gyöngyi, az intézmény történelemtanára és gyógypedagógusa is. Múzeumbarát Pedagógus elismerést kapott még Mező Rita, a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola magyar-történelem szakos tanára és Vancsisin Gáborné, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelem szakos tanára.

A kitüntetettek díszoklevelet, a Magyar Nemzeti Múzeumba és vidéki bemutatóhelyeire érvényes ingyenes belépésre jogosító igazolványt, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum kiadványait tartalmazó ajándékcsomagot kaptak.

2010-ben több mint százezer diák látogatta meg a Magyar Nemzeti Múzeumot. Az iskolai csoportokon kívül a családok is találnak maguknak programot az intézményben.








hirdet�s