Dízelbotrány – Varga Mihály: Magyarország figyeli a VW-botrány fejleményeit

Budapest, 2015. október 2., péntek (MTI) – Magyarország megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Volkswagen-csoport nemrég kirobbant botrányát, mert ha a külső autópiaci kereslet csökken, az kedvezőtlenül befolyásolhatja az ország ipari kibocsátását és exportját is – jelentette ki Varga Mihály a befektetési társaságokat tömörítő European Institute fogadásán a Parlamentben.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak az MTI-hez péntek reggel eljuttatott közleménye szerint a miniszter kedvezőnek mondta ugyanakkor, hogy Magyarország exportszerkezete egyre diverzifikáltabb, ami csökkenti a kitettséget, másfelől az egyre erősödő belföldi bizalom is segíti a növekedést.

Varga Mihály elmondta: a VW-botrány mellett a kínai gazdaság lassulása is aggodalomra adhat okot, ennek ellenére optimista a magyar gazdaság jövőjét illetően. A miniszter leszögezte: a kormány olyan költségvetést készít, és olyan szabályozórendszert működtet, amely biztonságot és előreláthatóságot teremt a gazdaság szereplői számára. A lehetőségekhez képest megkönnyíti a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférést és gondoskodik arról, hogy az emberek piacképes tudást és így biztos megélhetést szerezhessenek – sorolta a tárcavezető.

Varga Mihály kijelentette: “elértük azt is – ami néhány évvel ezelőtt még szinte lehetetlennek látszott -, hogy a magyar gazdaság igen jó teljesítményéről azonos véleménye van a magyar kormánynak, az Európai Bizottságnak, az IMF-nek, az OECD-nek, és a piaci elemzőknek is”.

– MTI –