Magyarország

2011.11.03. 15:22

A Magyarországi Munkáspárt 2006 szerint az emberi jogi bíróság megerősítette: a vörös csillag szabad

Budapest, 2011. november 3., csütörtök (MTI) - Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Strasbourgban kihirdetett ítélete szerint megsértették Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor jogerősen elmarasztalták vörös csillag viselése miatt. A párt álláspontja szerint a bíróság csütörtökön hozott határozata megerősítette: a vörös csillag szabad.

Budapest, 2011. november 3., csütörtök (MTI) - Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Strasbourgban kihirdetett ítélete szerint megsértették Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor jogerősen elmarasztalták vörös csillag viselése miatt. A párt álláspontja szerint a bíróság csütörtökön hozott határozata megerősítette: a vörös csillag szabad.

 

Az Európa Tanács által létrehozott bírói testület az ítéletben utalt arra, hogy az eset elbírálásakor ugyanazok a megfontolások vezették, mint egy másik munkáspárti politikus, Vajnai Attila esetében, akinek ügyében 2008-ban hasonló ítéletet hoztak.

Az EJEB megismételte, hogy bár a jelkép nyilvános használata rossz érzeteket kelthet a kommunizmus múltbeli áldozataiban és hozzátartozóikban, semmilyen arra utaló jel nincsen, hogy reálisan fennállna a kommunista diktatúra visszaállításának veszélye. Márpedig elsősorban ez utóbbira hivatkozva lehetne érvényesíteni a tilalmat.

Megerősítette a bíróság azt a véleményét is, hogy a vörös csillagra vonatkozó magyar tilalom túlságosan széles körű, mert olyan esetekben is lehet rá hivatkozni, amikor a jelkép használatának korlátozása nem megalapozott. Ennek a jelképnek többféle jelentése lehet - mutatott rá az ítélet.

A bíróság összesen 6400 euró megfizetésére is kötelezte a magyar államot nem anyagi kártérítésként és Fratanolo kiadásainak megtérítéseként.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 az MTI-hez eljuttatott közleményében egyebek között azt írta: "az új ítélet következménye, hogy a Magyar Köztársaság törvényhozása nem szállhat szembe az alapvető emberi jogokat garantáló nemzetközi egyezményekkel, meg kell szüntetnie minden jogtalan diszkriminációt".

A strasbourgi döntés után a párt országos szórólapos akcióba kezd, amely során "a munkásmozgalom ideológiáját és jelképét is népszerűsíti, vállalva a kormány esetleges támadásait is" - közölték.

Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 akkori elnökét, tárgyalás mellőzésével, 2007 szeptemberében a Pécsi Városi Bíróság egy év próbára bocsátotta, amiért egy 2004. május 1-jei felvonuláson, zakója hajtókáján annak ellenére viselte az ötágú vörös csillagot, hogy tisztában volt azzal: a törvény ezt a szimbólumot önkényuralmi jelképnek nyilvánította, s tiltja annak nagy nyilvánosság előtt történő viselését. Fratanolo Jánost négy nappal a vétség elévülése előtt jelentette fel egy magánszemély a pécsi városi televízióban sugárzott, általa rögzített felvétel alapján.

Fratanolo János a végzést nem fogadta el, tárgyalás megtartását kérte, hogy ott fejthesse ki véleményét. Ugyanaz a bíróság 2008. március 7-én, első fokon, megrovásban részesítette. A másodfokon eljáró Baranya Megyei Bíróság 2008 szeptemberében azzal az indokkal mentette fel Fratanolo Jánost, hogy kizárólag azon a napon, a munkásmozgalom nemzetközi ünnepén, Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmából, továbbá "szolidaritásból" viselte a szimbólumot, mivel akkor pártja egyik vezetője, Vajnai Attila ellen ugyanilyen cselekmény miatt folyt bírósági eljárás. (Vajnai Attilát, a párt akkori alelnökét, 2008 júniusában a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, társát, Horváth Sándort pedig egy év próbára bocsátotta vörös csillag viselése miatt.)

A Pécsi Ítélőtábla 2010. március 5-én kihirdetett jogerős ítéletében megváltoztatta a megyei bíróság felmentő határozatát, és Fratanolo Jánost bűnösnek mondta ki önkényuralmi jelkép használatának vétségében. Az ítélőtábla a megrovással rosszallását fejezte ki és felszólította a vádlottat: tartózkodjon az ilyen magatartástól.

A politikus az eljárások során azzal védekezett, hogy Európában sehol nem bűn a vörös csillag viselése, azt ő maga nem tekinti önkényuralmi jelképnek. Ügyvédje korábban azzal is érvelt, hogy a vörös csillag a XIX. századtól az öt kontinens munkásságának összefogását jelképezi, egyébként pedig régi képes bibliákban is feltűnik betlehemi csillagként.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa az indokolásban kimondta: azért hozott elmarasztaló ítéletet, mert a hatóságnak a hatályos jogszabály szerint kellett eljárnia, az pedig úgy rendelkezik, hogy az ötágú vörös csillag önkényuralmi jelkép, melynek használata az oktatási, tudományos és művészeti célokat kivételével büntetendő.

A tanácsvezető bíró azt mondta: egy állásfoglalásában az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a vonatkozó törvény mindenkire kötelező, nem tesz különbséget politikai meggyőződés, vagy más szempontok szerint. Utalt arra is, hogy a vörös csillag viselésének kérdésében 2008-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága is állást foglalt, de Krémer László rámutatott, annak vizsgálata, mérlegelése az ítélőtáblán nem, csakis a Legfelsőbb Bíróságon történhet felülvizsgálati eljárás keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!