Diósgyőri vár: kezdődhet a felújítás!

Akt.:
Diósgyőri vár: kezdődhet a felújítás!
Miskolc – Rövid időn belül elkezdődhet a Diósgyőri vár felújítása – tudatta a hét elején a várral kapcsolatban elküldött kérdésünkre szerdán a miskolci önkormányzat.

A Közbeszerzési Döntőbizottság a Közbeszerzési Hatóság nevében, ugyanis elutasította a Laki Épületszobrász Zrt., által benyújtott jogorvoslati kérelmet a “Diósgyőri vár- Belső vár rekonstrukciója” közbeszerzési eljárása ügyében. Kiderült: a határozat ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye.

var_forum_03-600x400

A Diósgyőri vár rekonstrukciójának szerződését augusztus 7-én 10 órakor írja alá dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a nyertes kivitelezővel, a ZERON Zrt.-vel. Az aláírást követően kezdődhet el a vár felújítása, amelynek összköltsége: 2 415 643 609 forint, amelyből 2 003 450 276 forint az uniós támogatás.

Visszaépül

Hogy mi várható? A vár két szint magasságig épül vissza a nyugati szárny kivételével. A földszinti terekben a vár középkori mindennapi életét bemutató kiállító terek kapnak helyet. Ilyenek lesznek például a mesterségeket, középkori konyhát és vadászatot illusztráló termek. Az emeleten a vár történetét mutatják be, a királynők életét középkori luxus enteriőrökkel, a királynői hálóval, fürdővel. Az északi szárnyban visszaépítik Közép-Európa legnagyobb lovagterme, amely közel 300 négyzetméteres rendezvényterem, előadások, konferenciák és egyéb rendezvények megtartása mellett időszaki kiállítások fogadására is alkalmas lesz. A keleti szárnyban a kétszintes kápolna rekonstrukciójával nem hétköznapi esküvők megrendezése lesz lehetséges.

var_forum_18-600x400

A vár szomszédságában kap helyet a Lovagi Tornák Tere, amely rendezvényhelyszínként szolgál majd. A létesítmény legfontosabb célja a lovas hagyományok ápolása, rendezvények, koncertek megrendezése. A tér két fedett-nyitott lelátó között formálódik meg, mely éppúgy alkalmas lovagi tornák, lovas versenyek megrendezésére, mint nagyobb lélegzetvételű koncertek, vásárok, szabadtéri színházi előadások, közösségi események helyszínéül. A Lovagi Tornák Tere előtt kialakításra kerül a Vásártér. Cél a kulturált, látogatóbarát, közösségi események fogadására alkalmas tér kialakítása.

Információink szerint 2014-én nyarára kell elkészülnie a rekonstrukciónak.

ÉM-JLI