Diósgyőri tények: Lázár Pál érkezett, Novothny Soma pedig búcsút intett

Akt.:
Diósgyőri tények: Lázár Pál érkezett, Novothny Soma pedig búcsút intett
Miskolc – Csütörtökön bejelentették, hogy a volt debreceni védő az Andrássy útra szerződött.

Már beszámoltunk róla, hogy Diósgyőrbe érkezett Lázár Pál, aki legutóbb a Debreceni VSC-TEVA játékosa volt. A 28 éves hátvéd orvosi vizsgálaton vett részt, s bizonyos volt, hogy amennyiben azon megfelel, akkor a DVTK-nál folytatja a pályafutását (több klub is hívta, mint például az Újpest, illetve a friss NB II-es Nyíregyháza). A hatszoros válogatott – a klub tájékoztatása szerint – kétéves kontraktust szignált a miskolci piros­-fehérekkel.

Csapat nélkül is volt

A debreceni Olasz Focisuliban nevelkedett Lázár korábban megfordult Sopronban, a román Liberty Salontában, a Videotonban, majd 2011-ben Törökországba, a Samsunsporhoz csatlakozott. Ezt követően 2012. augusztus és 2013 januárja között csapat nélkül volt, aztán Pécsre ment, mígnem 3 éve, 2013 júliusában Debrecenbe.

Szintén írtunk arról, hogy bár visszaérkezett Diósgyőrbe, de nem vett részt az idénynyitó foglalkozáson Novothny Soma. A fiatal támadó tavaly nyáron az olasz SSC Napoli focistájaként került kölcsönbe a DVTK-hoz, s miután ez a szerződés lejár(t), a felek elköszöntek egymástól.

Novothny Soma 27 mérkőzésen nyolc gólt szerzett a DVTK mezében az első osztályban.

ÉM