Diósgyőri tárlat Tokajban

Diósgyőri tárlat Tokajban
Tokaj – Színekbe rejtett vallomások címszóval nyílt kiállítás szombaton a Tokaji Galériában.

Dévald IstvánTokaj Művelődési Centruma igazgatójának köszöntője és Bordás Istvánnak, a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet igazgatójának megnyitója után Kletz László Lajos Nívódíjas képzőművész, a Diósgyőri Képzőművész Stúdió vezetője állt rendelkezésünkre.

Elmondta, alkotóközösségük művei hazánk mintegy száz városába és a világ számos országába jutottak el. – Szívesen vettük a meghívását, lévén számos alkalommal vettünk részt egykor a Tokaji Nemzetközi Művésztelep munkájában. Mint állatvédő is mondom, úgy vagyunk, mint a kutyák, azt szeretik, akik simogatják őket.

Nos, Tokajban elismernek minket. Most tizenegy művész munkáját állítottuk ki, közöttük külföldieket is, lévén a stúdiónak nemzetközi alkotóközössége van – mondta Kletz László Lajos. A tárlat május 20-ig – hétfő kivételével – minden nap a nagyérdemű rendelkezésére áll tíztől tizenhét óráig.

SFL








hirdet�s