Diósgyőri stadionrekonstrukció: Még mindig csak várnak…

Akt.:
A diósgyőri stadionrekonstrukció tervei
A diósgyőri stadionrekonstrukció tervei - © Grafika: Észak-Magyarország
Sürgős lenne a döntés, hogy időben megvalósulhasson a stadionprojekt Diósgyőrben.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a DVTK-t működtető gazdasági társaság, a DFC Kft. a diósgyőri stadion felújítását tervezi. A sportszervezet két TAO-s pályázatot nyújtott be a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, az egyiket 800 millió forint+ÁFA összegben – ebből a stadion lelátóinak rekonstrukcióját fi nanszíroznák –, illetve egy 180 millió forint+ÁFA beárazású projektet, amiből a stadion füves játékterét építenék újra.

Folyamatban van

Az Észak-Magyarország úgy értesült, a honi szövetség áldását adta a kért, a tervek megvalósításához szükséges TAO-s kvótára, igen ám, csakhogy ez még nem elég. Ugyanis 300 millió forint feletti pályázatok esetében az emberi erőforrás miniszter, illetve a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyása szükséges, amennyiben ők nem értenek egyet, akkor a kormánynak kell döntés hoznia a pályázatról. A témában a Nemzetgazdasági Minisztériumot kerestük meg és az alábbi választ kaptuk:

„…A DFC Kft. programjainak elbírálása az érintett tárcáknál folyamatban van, azonban a konkrét ügyek részletei, és a későbbi döntés tartalma az adózás rendjéről szóló törvény 53.§ (1) bekezdése értelmében adótitoknak minősül, ezért nem áll módunkban konkrét programok részleteiről felvilágosítást adni…”

8000 ülőhely

Érthető, hogy a DVTK-nál – elsősorban az időfaktor miatt, hiszen nyílt pályázatot kell(ene) kiírni a beruházás elvégzésére, be kell(ene) szerezni a szükséges szakhatósági engedélyeket, aztán befejezni a munkát 2013. június 30-ig – nagyon várják a pozitív határozatot, hiszen a tervek már elkészültek arra vonatkozóan, hogy miként nézne ki a stadion az elvégzett rekonstrukciót követően. Egy UEFA négyes kategóriás létesítményt álmodtak meg, amelyben több kritériumnak is meg kell felelni. A kontinentális szervezet a pálya méretétől kezdve (105×68) szabályozza a bírói öltöző nagyságát (legalább húsz négyzetméter), a világítás erősségét (1400 lux), a stadion befogadóképességét (minimum 8000 ülőhely), a VIP-ülőhelyek számát (ötszáznál nem lehet kevesebb, melyből száz a vendégcsapaté), a médiának biztosított területet (200 négyzetméter, 100 ülőhely, 25 tv-rádió állás), de előír két televíziós stúdiót, sajtókonferencia termet (75 ülőhellyel) és úgynevezett mix zónát is.

Két szint az új lelátón

Az Észak-Magyarország birtokába került információk szerint a Diósgyőri Stadionban egy új tribünt húznának fel a meglévő klubház elé, ezen rész körülbelül 3800 ülőhelyes lenne, ugyanúgy, mint a „napos oldal”, ahol a jelenlegi lelátó elé további négy sort terveztek megépíteni. A sínek felé eső kanyart elbontanák, helyén egy 2400 szurkolót befogadni képes – egyelőre – nyitott (tető nélküli) lelátó állna. A pályát pár méterrel eltolnák, a régi birkózó csarnok felé eső két kandelábert szimmetrikussá tennék a másik kettővel, az új lelátón helyet kapna még két szint, egy a sajtónak, egy pedig a VIP-nek. A mostani tribünön található székeket leszednék, és azokat az egykori Digép felé eső, megmaradó bástyákon szerelnék fel.

ÉM-MI,BCS


A fizikai akadály:

Két hónappal ezelőtt már foglalkoztunk lapunkban a DVTK stadionbővítési tervével, amelynek első akadálya – mint azt a mostani cikkünkben is megírtuk – az, hogy a TAO-s támogatási kérelmet támogassa az Emberi Erőforrás Minisztériumának vezetője, Balog Zoltán, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium első embere, dr. Matolcsy György. Ha ez megvan, akkor az építkezés elől az elvi akadályok elhárultak, fi zikailag viszont egy feladatot még meg kell oldani a stadionépítés folytatása előtt, nevezetesen a labdarúgó centerpályát körülvevő rekortán atlétikai pályát „el kell költöztetni”. Az Észak-Magyarország augusztus 8-i számában már beszámoltunk arról, hogy ha a diósgyőri műanyag futópályát felszedik, azt nem lehet újra letenni valahová, vagyis helyette újat kellene építeni. Ennek a költsége kb. 150-200 millió forint. Amikor több mint két hónapja azt próbáltuk meg kideríteni, hogy ki állja ezt a cehet, a stadionépítésben gondolkodó DVTK részéről, a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Dudás Hunor, a rekortán pályát használó atléták képviseletében a Miskolci Városi Sportiskola ügyvezetője, dr. Szabó Brigitta, valamint a Magyar Atlétikai Szövetségtől, Dornbach Ildikó szakmai igazgató, és az új atlétikai pálya tervezett helyszínének, a Miskolci Egyetemnek a képviseletében, a sportlétesítmények igazgatója, Boda Péter egyaránt úgy nyilatkozott, hogy nem tudnak anyagi áldozatot vállalni egy új műanyag atlétikai pálya megépítésében. A lehetséges érintettek közül egyedül a Miskolc város nevében nyilatkozó, dr. Kriza Ákos polgármester volt az, aki nem mondott nemet amikor augusztusban érdeklődtünk nála ebben a témában. Ő türelmet kért, mondván, hogy keresik a megoldást, aminek a megtalálására novemberig, a stadionrekonstrukció lehetséges elindulásáig van idejük.

Stadionbiztonság: folyik a munka a DVTK-stadionban

05.10.2012 | Első ütemben hat stadionban (a győriben, a diósgyőriben, a kecskemétiben, a szombathelyiben, a kispesti Bozsik-stadionban és az újpesti Szusza Ferenc-stadionban) valósul meg az MLSZ ,,Stadionbiztonsági projekt”-je.

Diósgyőrben 800 millióért újulhat meg a futballstadion

17.09.2012 | Budapest, 2012. szeptember 17., hétfő (MTI) – A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK 800 millió forintos stadionrekonstrukciós pályázatot nyújtott be a hazai szövetségnek (MLSZ). A költségeket TAO-pénzből állnák, s legjobb esetben jövő áprilisra lenne kész a felújított aréna.

Csak az nem látszik: ki állja a cehet?

08.08.2012 | Miskolc – Mi lesz a diósgyőri műanyag atlétikai pálya sorsa? – tettük fel a kérdést még a múlt héten.

DVTK Stadion: Nem jön az állami 490 millió

24.07.2012 | Miskolc – A Diósgyőri stadion felújítását az állami költségvetésből jövőre biztosan nem finanszírozzák.

DVTK Stadion – Összesen: 9952 néző

16.07.2012 | A szakhatóságok július 9-én bejárást tartottak a DVTK-stadionban, és már csak apró elvégzendő dolgokat kértek az intézmény fenntartójától.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s