Diósgyőri nem a húsvéti turizmusra

Vasárnaptól Sopron lesz a házigazdája a női kosárlabda Magyar Kupa idei négyes döntőjének. Az elődöntőben vasárnap a Diósgyőr a Szegeden át juthat a fináléba, míg a másik ágon a két “nagy”, a házigazda Sopron és a Pécs feszül egymásnak.

A DKSK az alapszakasz utolsó meccsén szerdán este “legázolta” a pályáról a Vasas-Csata együttesét, hiszen 91–38-ra verték a fiatal budapesti csapatot.

Nagy-nagyon jól

– Nálunk jól, sőt nagyon-nagyon jól kell játszania mindenkinek annak érdekében, hogy bejussunk a hétfői döntőbe – kezdte a latolgatást Tapodi Péter, a diósgyőriek szakvezetője. – Ugyanakkor Fodor Csilla is harcra kész annak ellenére is, hogy jó néhány tréninget kihagyott a sérülése miatt. Biztos nem lesz száz százalékos, de nagy szüksége van rá a csapatnak. A találkozó kulcsa egyébként az lehet, hogy a szegedi FürészEmőkét miként tudjuk majd semlegesíteni. Akár hogy is, de a beígért bravúrok közül remélem az egyiket véghez visszük ezen a hétvégén.
A DKSK vasárnap reggel kell útra Sopronba és ahogy Tapodi Péter zárszóként fogalmazott: “nem turistaként utazunk Húsvétkor a hűség városába”.

Szegedi meccsvárás
Úgy tudjuk, hogy Szegeden is nagyon várják a Diósgyőr elleni összecsapást, ugyanis egy szurkolóbusz is elkíséri Fűrészéket a Dunántúlra. Az alföldiek nagyon szeretnének a fináléba jutni, ami nem meglepő, hiszen a Tisza-parti kosárlabdasport történetében eddig ez a bravúr még nem sikerült. A Szeviép egyébként kedden Nagykanizsán 79-62-re nyert a rájátszás előtti utolsó bajnokiján és a 3. helyről várja a folytatást.
A program
Április 8. (vasárnap), 16.30: MKB-Euroleasing Sopron – MiZo Pécs. 18.15: megnyitó, 19.00: DKSK-Miskolc – Szeviép-Szeged.
Április 9. (hétfő), 15.30: a 3. helyért. 18.00: döntő.

Szombaton 10-13 óráig a DKSK klubirodában, a miskolci sportcsarnokban válthatják meg belépőiket a DKSK drukkerek 3500 Ft-os áron. A jegyeket vasárnap a helyszínen a DKSK Miskolc munkatársától, Szabó Istvántól (tel.: 70/538-87-05) vehetik át.

JLI



További hírek a boon-sportoldal kategóriából

Sporthírek