Videó: Haladás vs. DVTK – „Ez még mindig nem elég”

Akt.:
Haladás vs. DVTK - „Ez még mindig nem elég”
Haladás vs. DVTK - „Ez még mindig nem elég” - © Fotó: Szabó Krisztián | dvtk.eu
Miskolc – Az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Szombathelyi Haladás vendége lesz a DVTK szombaton este. A találkozó előtt Fernando Fernández válaszolt az újságírók kérdéseire.

– Fontos mérkőzés lesz, hasonló helyzetben van a Haladás és mi is, annak ellenére, hogy négy ponttal előttük vagyunk – nyilatkozta Fernando Fernández. – A Haladás jobb csapat annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat, legutóbb hazai pályán legyőzték a Ferencvárost is, de mi azért utazunk Szombathelyre, hogy elhozzuk a három pontot. Ellenfelünk a PAFC ellen nem az igazi arcát mutatta, hiszen Horváth Ferenc érkezésével a Haladás nagyon kompakt és szervezett csapat lett. Apróságok fognak dönteni. A legfontosabb az, hogy a saját játékunkat fejlesszük. Sokat léptünk előre, de ez még mindig nem elég.

– Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos mérkőzés előtt állunk – mondta a Haladás hivatalos weboldalának Horváth Ferenc. – Ezért felesleges is ragozni, mindent meg kell tennünk azért, hogy legyen esélyünk a továbbiakban is. Sajnos a felcsúti vereséggel kicsit megtört az FTC elleni győzelemmel kapott lendületünk. Ám szombaton egy újabb sikerrel ismét muníciót kaphatunk. Ami a diósgyőrieket illeti, sokáig keresték játékukat, és mostanra meg is találták azt a fajta futballt, amellyel eredményesek lehetnek. S már nem csak eredményesen, hanem egyre jobban is játszanak. Úgy érzem azonban, kellőképpen felkészültünk, kezdődhet tehát az előadás! Jagodics Márk és Tamás László eltiltása lejárt, Petró Balázs sérült.

Haladás vs. DVTK - Mi lesz a mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Forrás: dvtk.eu.



Budapest - A címvédő MOL Vidi FC a tavalyi bajnok Budapest Honvédot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában. A másfél héttel ezelőtt átadott MOL Aréna Sóstóban sorra kerülő összecsapáson a hazai pálya előnye miatt a fehérváriak az esélyesebbek, azonban tény, hogy a piros-kékek eddigi h...

Budapest - Szektorbezárásra, valamint 200 ezer forint megfizetésére kötelezte az Újpestet csütörtökön a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. A testület - az MLSZ honlapjának beszámolója szerint - a klubot a MOL Vidi FC elleni fehérvári stadionavatón történtek miatt bü...



Diósgyőr.
BOON.HU

További hírek a BOON - Sport - DVTK kategóriából






hirdetés