Hathetes lépésekkel halad előre Gercsák Szabina

Akt.:
Gercsák Szabina
Gercsák Szabina
Miskolc – Jó ütemben halad a gerincműtéten átesett Gercsák Szabina rehabilitációs kezelése.

Mint arról már beszámoltunk: csigolyaműtéten esett át a miskolci sportoló, akit az Országos Gerincgyógyászati Központban dr. Szöllősi Balázs gerincsebész főorvos február elején operált meg. Most telt le az első hathetes ciklus, ezért az ifjúsági olimpiai bajnok, mesterének társaságában, kontrollra jelentkezett a fővárosban.

Most még korai lenne a tokiói olimpiai kiküldetésre is esélyes versenyző visszatéréséről beszélni.” Flórusz János

Csak óvatosan

– A felülvizsgálatot megelőzte egy röntgen, és a lelet megtekintése után a doktor úrtól nagyon biztató szavakat kaptunk – jelentette ki Flórusz János vezetőedző. – Megtudtuk, hogy Szabina szépen gyógyul, ezért hamarosan áttérhet a komolyabb gyógytornára, amelyet kiegészíthet az úszással és a szobakerékpározással, majd következhet az úgynevezett megtámasztott gerincű munkája. Ennek jegyében már kisebb súlyokkal dolgozhat, elkezdheti a fizikai erősítést. Amikor letelik a beavatkozás utáni második hathetes időszak, akkor újabb jelenésünk lesz az intézetben, ahol a specialista ismét szemügyre veszi a tanítványomat. A második ellenőrzés után kezdhetjük majd el a harmadik hathetes időszakot, mely alatt már előtérbe kerülhetnek akár a forgómozgások is. A komolyabb nekiveselkedés a műtétet követő negyedik hónap után jöhet el, így most még korai lenne a tokiói olimpiai kiküldetésre is esélyes versenyző visszatéréséről beszélni.

Mindent mértékkel

Arra a kérdésre, hogy Gercsák Szabina Miskolcon vagy Budapesten lábadozik és végzi a számára előírt penzumot, Flórusz János így válaszolt:

– Szerencsére sehová nem kell elutaznunk, a DVTK rehabilitációs stábja, élén dr. Szabó Zsolttal, minden számunkra szükséges feltételt biztosít. Azaz a versenyző újbóli felépítését helyben végezzük el, nem kell máshol felkutatnunk egy erre a tevékenységre alkalmas csoportot.

A pozitív visszajelzések hatására egyre jobb hangulatba kerül a miskolci kiválóság, aki – miután hogyléte felől érdeklődtünk – lapunknak kijelentette:

– Szépen csontosodik, aminek csontosodnia kell, így egy picivel mindig többet és többet mozoghatok. Abban reménykedem, hogy fél év múlva…, de nem folytatom ezt a gondolatsort, semmit nem siettetek és kapkodok el semmit, türelmesen kivárom a soromat, a százszázalékos felépülésemet.

Kolodzey Tamás


Videoüzenet, a csapat nevében

Gercsák Szabina szorgalmasan látogatta a DVTK Jegesmedvék Tipsport Ligás hokicsapatának mérkőzéseit, mint mondta: kedvenc sportágai közé tartozik a jégkorong. Több játékost személyesen ismer, és nagyon jól esett számára, hogy Magosi Bálint, a Macik csapatkapitánya – a maga és társai nevében – videóüzenetben kívánt mielőbbi gyors felépülést számára. Gercsák természetesen ott volt a Vigadóban kedden este tartott szurkolói találkozón, és személyesen köszönte meg a korongozók gesztusát.


DVTK-MJC-ből DVTK

Flórusz János vezetőedző arról számolt be, hogy eddig DVTK-Miskolci Judo Club néven szerepeltek a versenyzőik, márciustól kezdve azonban – mivel korábban beléptek a piros-fehérek népes családjába – okafogyottá vált a korábbi elnevezésük. Ennek jegyében eltűnik a második tag, azaz az MJC, marad a DVTK, így váltak a piros-fehérek teljes értékű judo szakosztályává, „székhelyük” azonban továbbra is a Győri kapuban lévő terem marad.



Diósgyőr.
BOON.HU






hirdetés