Fotók: Grease musical a Diósgyőri gimisektől

Jelenet a diósgyőri előadásból
Jelenet a diósgyőri előadásból - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A zenés diákszínpadának díszbemutatóján tapsolhatott az iskola auláját színültig megtöltő közönség a napokban.

A zenés színház klasszikusait mutatták be a hosszú évek során.

Eredeti slágerek, magyarul

A Jim Jacobs és Warren Casey musicalje alapján készült Grease (Pomádé) című darabot láthatta a többek között egykori diákokból, kollégákból, ismerősökből álló nagyérdemű.

A diákszínpad, melynek tagjai évente frissülnek az új belépőkkel, a zenés színházi irodalom klasszikusait mutatta be a hosszú évek során a Mamma Mia!-tól a La Mancha lovagján át a Rovarokig.

Az est kezdetén Péter Barna, a Diósgyőri Gimnázium igazgatója köszöntötte a közönséget, akik között olyan is akadt, aki az évente változó társulat összes előadását látta. Dr. Lénárt Attila, a diákszínpad vezetője elmondta: ez összességében a 27. bemutatója, az itteni diáktársulattal pedig immár a tizenkettedik.

Nézőként tapasztalhattuk, hogy új, ragyogó tehetségek tűntek fel ismét lányok és fúk között egyaránt, néhányuk teljesítményét képzett színészek is megirigyelhetnék. A színpadon az eredeti musical legnagyobb slágerei hangzottak el, magyar nyelven. Összesen tizenkét alkalommal láthatta a szerencsés közönség az előadást, majd a ricsei Zukor Adolf színházbeli előadással zárul a zenés színházi sorozat.

ÉM



Diósgyőr.
BOON.HU






hirdetés